Tisztújító közgyűlést tartott az MJSZ

Tisztújító közgyűlést tartott az MJSZ

2012. 12. 16.
Megosztás

Vasárnap a Magyar Sport Háza dísztermében tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Judoszövetség. Dr. Tóth László újabb négy évre megerősítést kapott a küldöttektől, akik öt alelnököt is választottak.

Régen volt rá példa, hogy az MJSZ közgyűlése a meghirdetett időpontban határozatképes volt, vasárnap a 119 szavazásra jogosult küldöttből 76 jelen volt a kezdésre, így azonnal megkezdhették munkájukat a judós társadalom képviselői.

Elsőként dr. Tóth László elnök négy éves összefoglalójára került sor, amelynek elején egy perces néma főhajtással emlékeztek meg a magyar judo idén elveszített nagy alakjairól, Rajmon Gyuláról, Bodrogi Attiláról, Sepsi Lászlóról és Meszlényi Gézáról.

Az elmúlt négy esztendő magyar judós sportsikereinek felidézése hosszú időt igényelt, a mögöttünk hagyott olimpiai ciklusban ugyanis különösen eredményesek voltak legjobbjaink, a felnőttektől egészen az utánpótlás korosztályokig. Az elnök kiemelte, hogy a versenyrendezés terén is jól „szerepeltünk”, az első ifjúsági világbajnokság sikeres megrendezésén túl a paksi junior Európa-kupa, ismertebb nevén az Atom-kupa, illetve a Hungária-kupa – amely mindeddig Világkupa-viadalként szerepelt a nemzetközi versenynaptárban – az Európai Judoszövetség (EJU) statisztikái alapján egyaránt dobogós helyen áll az európai versenyek között.

A Hungária-kupa kapcsán megjegyezte, mivel a verseny 2013-tól a nyílt Európa-kupa viadalok közé kapott besorolást – és ez a kategória várhatóan nem szerepel majd az olimpiai kvalifikációs események között – célja, hogy 2014-től Grand Prix-ként szerepeljen a nemzetközi naptárban.

Dr. Tóth László ezt követően beszámolt a tagságnak a Parlamentben történt látogatásáról, ahol Orbán Viktor miniszterelnök fogadta a kiemelt sportágak vezetőit. A tárgyalás eredményeképpen a magyar judo 2013-ban egymilliárd forintos állami támogatásra számíthat, ez az összeg jó néhány területen nagyot javíthat a sportág helyzetén.

„Nagyszerű négy évet zártunk, a sportágunk most vált nagykorúvá, sok tekintetben feljutottunk a csúcsra, de nem hallgathatjuk el, hogy egyes súlycsoportokban és egyes korcsoportokban súlyos hiányosságok is megmutatkoztak. Szponzoraink áldozatos támogatása ellenére az elmúlt négy évben sokszor kerültünk olyan helyzetbe, hogy csak a legszükségesebb feladatokra jutott, azt is komoly eredménynek tartom, hogy az olimpiai felkészülést maximálisan biztosítani tudtuk. Reményeim szerint a jövőre befolyó megemelt állami támogatás segítségével megerősíthetjük a piramis alját, felerősíthetjük a kisebb klubokat, műhelyeket” – jegyezte meg dr. Tóth László.

Az MJSZ elnöke ismertette a várt állami támogatás elosztásának terveit, ezek szerint 300 millió forint jutna a versenyeztetésre és a szövetség működési költségeire, 200 millió az utánpótlás fejlesztésére, 350 millió a létesítmények fejlesztésére, 100 millió a szakosztályok megerősítésére, 20 millió a sporttudományokra, edzői, bíró továbbképzésekre, sportegészségügyre, 20 millió a fogyatékkal élők judójára és 10 millió a szabadidős program felerősítésére.

Dr. Tóth László kitért arra, hogy az MJSZ egy héttel ezelőtt rendkívül sikeres EJU-közgyűlést rendezett Budapesten – ahol az MJSZ elnökét újabb négy vre megválasztották az EJU főkincstárnokának.

A jövő feladatairól szólva elsődlegesnek jelölte meg a magyar judo népszerűsítését, fejlesztését, hozzátével, hogy a sikeres londoni szereplés után megduplázódott az igazolt versenyzők száma Magyarországon. Előre kell lépni a judo iskolai megjelenése terén, uniós támogatásokért is kell indulni.

„Nagyon jó érzés volt, hogy a londoni olimpia előtt a sportágon belül sikerült áthidalni a különféle érdekellentéteket, s mindenki egy irányba húzott, mindenki a sikeres ötkarikás szereplésért dolgozott. Tizennégy éve vagyok az elnökötök, ezalatt érthetően nekem is voltak konfliktusaim egyesekkel, de azt javaslom, hogy tegyük félre az esetleges sérelmeinket, kezdjük ezt a négy évet tiszta lappal, és tegyünk meg mindent azért, hogy sikeresen rendezzük meg 2013 legfontosabb eseményét, a budapesti Európa-bajnokságot” – zárta beszédét dr. Tóth László.

Következtek a tisztújítás napirendi pontjai, elsőként dr. Tóth László elnök kapott ellenszavazat és tartózkodás nélkül újabb négy évre bizalmat a tagságtól, majd dr. Dézsi Csaba András általános alelnököt és Horváth Zoltán gazdasági alelnököt erősítetette meg posztján a közgyűlés.

A küldöttek elfogadtak egy alapszabáy módosító indítványt, amely a szakmai alelnöki tiszt betöltését szakirányú felsőfokú végzettséghez köti a jövőben. A poszt betöltésére Pánczél Gábor, a KSI SE edzője pályázott, míg a közgyűlésen Bíró Tamás, a Restart-Ceglédi VSE edzője is kapott jelölést. Kettejük között titkos szavazással döntöttek, 39–36 arányban Pánczél Gábor kapott bizalmat a következő négy évre.

A közgyűlés két új alelnöki poszt bevezetéséről is döntött, a fejlesztési és marketing alelnöknek Paár Attilát, a West Hungária Bau Kft. vezetőjét, a média alelnöknek pedig az olimpiai bajnok dr. Kovács Antalt választották.

Az immár tizennyolc tagú elnökségbe bekerült a versenysport bizottság képviseletében Nagy András (helyettese Hatos Zsuzsanna), a bíróbizottság képviseletében dr. Eleki Zoltán (helyettese Gosztonyi Balázs), a dankollégium részéről Flóri Miklós (helyettese Ősze Attila), a sportolók képviseletében Ungvári Miklós (helyettese Csernoviczki Éva). Az elnökség regionális képviselője lett Petrányi Imre és Hadfi Dániel (BRJSZ, helyettes dr. Hetényi Antal), Nagy György és Pfluger Antal (ÉDRJSZ, helyettes: Hatos Zsuzsanna és Csernoviczki Csaba), Kovács Ernő (KMRJSZ, helyettes: Varga István), Keszthelyi László (DMRJSZ, helyettes: Hangyási László), Sebestyén László (ÉKMRJSZ, helyettes: Illyés Miklós) és Szilágyi Csaba (DDRJSZ, helyettes: Szigetvári Antal).

Ugyancsak alapszabályt módosított a tagság a szakágvezető megbízását illetően: a küldöttek saját hatáskörükbe vonták a felnőtt válogatott munkáját irányító személy kijelölését. Az eddigi szakágvezető, az év végén távozó Illyés Miklós utódja Nagy András lesz.

(Forrás: judoinfo.hu)