Nem túlzás azt állítani, hogy Vajda Lászlóból, a Magyar Olimpiai Bizottság mindig szorgos és pontosságáról híres egykori nemzetközi titkárából igazi „olimpiai” világpolgár lett, aki a családjával immár nyolc esztendeje a Budapesttől csaknem 8000 kilométerre található Pekingben él. Abban az óriási városban, amelynek állandó lakossága már a 20 milliót is megközelíti (vagy meg is haladta?), s amelynek a területe 16 808 négyzetkilométer.

A Telekom Sporthír Szolgálat munkatársa tíz kérdést tett fel a 47 esztendős sikerembernek, akitől többek között azt is megtudta, hogy jelenleg hat különféle jelentős, a sporttal kapcsolatos projekt résztvevője!

1.A Vajda-család tehát továbbra is Pekingben él, a 2008-ban monumentális nyári játékokat megrendező kínai metropoliszban telepedett le. Ennyire a szívükbe zárták a nagyvárost, ilyen erős a kötödésük a világ legnépesebb országához és annak fővárosához?

„2005 júliusa óta élünk Pekingben és valóban szeretünk itt lenni. Kiváló a közbiztonság, kitűnő iskolák vannak és a régió sok utazási lehetőséget kínál. Ezeken kívül számomra a munkám szempontjából is előnyös hely Peking, mert innen tudom a legkönnyebben szervezni a mostani munkáimat. El szeretném mondani, hogy Kína és Peking fejlődésének dinamikája egészen különlegesnek számít.”

2. A nagy világjárás, vagy inkább a Vajda László nevéhez fűződő nemzetközi sikersorozat15 évvel ezelőtt Ausztráliában kezdődött el, és az óta is tart. A szervezők és a pályázók kézről-kézre adják a magyar szakembert. Mi minden kellett ehhez? Céltudatos felkészülés, szorgalom, jó kapcsolatrendszer, egy kis szerencse, vagy mi más?

„1998 februárjában a naganói téli olimpia idején kaptam a személyes felkérést John Coates-től ,az Ausztrál Olimpiai Bizottság elnökétől, aki a két évvel később következő nyári játékok szervező bizottságának az alelnöke volt, hogy csatlakozzak hozzájuk és vegyek részt a nagy projektben. Hazatérve megbeszéltem a nem mindennapi lehetőséget a feleségemmel és úgy döntöttünk, hogy vállaljuk a nagy kihívást. A munkaviszonyomat 1998 májusában szüntettem meg a MOB-ban és nem sokkal később Sydney-be költöztünk. Kellett tehát egy találkozás és egy eredményesen zárult beszélgetés, némi szerencse, de úgy gondolom, hogy a jó hírnevem is, amelyet addigi munkámmal és korrektségemmel érdemeltem ki. Sydney mindenképpen fejleszteni szándékozta az európai kapcsolatait, és ez a törekvés nyitotta meg a kaput előttem, aki már akkor is négy olimpia tapasztalatával rendelkezett és a későbbiekben nagyon hasznosnak bizonyuló nemzetközi kapcsolatrendszerrel. A Sydneyben végzett munkám eredményessége kihatott a jövőmre is, így kapcsolódhattam be az athéni, majd a pekingi nyári játékok előkészítésébe és lebonyolításába.”

3. A Magyar Olimpiai Bizottságban tehát nemzetközi titkárként tevékenykedett. Mai foglalkozását miként lehetne meghatározni? Nevezhető mondjuk szabadúszó nemzetközi sportszervezőnek és szakértőnek?

„A pekingi olimpia után valóban igazi szabadúszó lettem. Szakértőként és szaktanácsadóként alkalmaznak, de a szervezéssel kapcsolatos tevékenységemet sikerült kibővítem. Jelenleg már a harmadik olimpiai kandidáló bizottság alkalmaz nemzetközi és technikai szakértőként, illetve stratégiai kérdésekben járatos partnerként. Emellett dolgozom olyan multi-sport projektekben is, mint amilyen például a jövő évi Ifjúsági Olimpia, a 2014. évi Ázsiai Játékok, valamint a 2017-es téli Universiadé.”

4. A nagy olimpiai sorozat a londoni nyári játékokkal megszakadt. A briteknek nem volt szüksége Vajda László tapasztalatára, vagy ők inkább mindent házon belül igyekeztek megoldani?

„London érdekes állomás az életemben. Tárgyaltam a LOCOG illetékeseivel egy esetleges együttműködésről, de aztán világossá vált, hogy valóban minden jelentős feladatot saját erőből kívánnak megoldani. Őszintén mondom: nem bánom, hogy Londonban végül is nem dolgozhattam. Úgy éreztük a családommal, hogy nem érdemes elhagyni Ázsiát, amely több és hosszú távú lehetőséget kínál a számomra. Húsz év elteltével London lett tehát az első olyan nyári olimpiám Barcelona óta, amelyet televíziónézőként követtem…”

5. Melyik projektje számított eddig a legnehezebbnek, a legtöbb akadályon át vezetőnek?

„Ez nagyon nehéz kérdés. A legnagyobb kihívás talán Athén volt, ahol hatalmas időveszteséggel kellett megbirkózni. Hét év munkáját kellett öt esztendő leforgása alatt elvégezni. A tempó tehát „életveszélyesen” feszített volt. Sydney-t követően viszont nagyon komoly előrelépéssel büszkélkedhettem, hiszen egyedüli külföldiként a Fő Operációs Központ kormányzó csapatának tagjaként tevékenykedhettem. Nagyon nagy volt a felelősségem. De ez valóban mindig is így volt. Rossz javaslatokkal idő és pénzpocsékolásba irányítottam volna a megbízóimat. Egyetlen súlyos hiba is csúnyán visszaüthetett volna, hiszen csak a jó referenciák teremthetik meg a lehetőséget a számomra, hogy újabb megbízásokat érdemelhessek ki. Érdekes módon a nyelvi korlátok soha nem jelentettek viszont akadályt a számomra. Sem görögül, sem kínaiul, japánul vagy koreaiul nem tudok, mégis kiváló munkakapcsolatban dolgoztam a mindenkori megbízóimmal és a kollégáimmal.. Szerencsémre olyan ember vagyok, akit feldob és ösztönöz a felelősség, és aki hosszútávon is bírja a „gyűrődést”.”

6. Mi számít Vajda László szempontjából a siker mértékének? Független szakértőként, vagy ha úgy tetszik, a sport területére szakosodott „zsoldosként” tudott vagy akart érzelmileg is azonosulni azokkal, akikkel összekötötte a sors, akiknek a sikereiért keményen meg kell dolgoznia?”

„Az olimpia és általában a sport fantasztikus munkaterület, ahol csak kellő alázattal és odaadással lehet érvényesülni. Az érzelmi azonosulás számomra mindig automatikus és természetes volt. Őszintén mondom, hogy maximális elkötelezettséggel csináltam végig minden munkámat: ausztrál, majd görög, végül pedig kínai szívvel és lélekkel. Véleményem szerint a teljes azonosulás elengedhetetlen ahhoz, hogy a javaslatok, a megoldások és a kihívások „átmenjenek” és megtalálják a megfelelő talajt az egészséges és jó döntések meghozatalához. Alapelvem, hogy mindig mindent elmondok, amit csak tudok, és amikor az idő elérkezik, konokul küzdök a meggyőződésem érdekében.”

7. Két éve kulcsszerepet töltött be a dél-koreai Pjongcsang pályázatának a sikerre vitelében, ahol 2018-ban téli olimpiát rendezhetnek. Lehet, hogy a nyári játékok után átnyergel a téli ötkarikás versenyekre és Dél-Koreában is bekapcsolódik a házigazdák munkájába?

„Csodálatos élményt jelentett, amikor Jacques Rogge, a NOB elnöke kinyitotta a borítékot, felolvasta és felmutatta Pjongcsang nevét! Valóságos örömvihar ragadott el akkor bennünket és én is „koreaivá” változtam át. Tiszta szívemből ordibáltam a koreaiakkal együtt, hogy „nyertünk”és „nálunk” lesz az olimpia. Kemény menetelés vezetett ehhez a sikerhez. Még nem tudom, hogy dolgozni fogok-e Pjongcsangnak, mindenesetre nem kizárt, hogy bekövetkezik egy e fajta átmenet az életemben a nyári ciklusból a télibe. Bevallom, nagyon megszerettem Koreát és a koreai embereket.”

8. Mennyire tudta követni és feldolgozni a családja azt a tempót, amit az élet diktált Önnek, például a sok utazást és távollétet? Elmondaná, hogy a világjárás közben a família tagjai mivel foglalkoznak?

„Nem közhely, hanem nagyon komoly igazság, hogy nem tudnék így teljesíteni a családom teljes támogatása nélkül. Csodálatos feleségem van, aki azon a bizonyos 1998-as tavaszi beszélgetésünkön képes volt lemondani az otthoni terveinek a megvalósításáról, a sikerrel felépített vállalkozásáról, és velem tart azon az úton, amiről egyikünk sem tudta, hogy már most másfél évtizedet ölel át. Könnyít a helyzetemen, hogy a családomat az utazásokra olykor magammal vihetem. Kisfiúnk Marcell 2000-ben Sydneyben született, ő jelenleg nyolcadik osztályos egy pekingi angol iskolában. Hat éves kora óta zongorázik, és különleges tehetségnek tartják. Feleségem Mariann erős zenei háttere nélkülözhetetlen a fejlődésében. Marcell komolyan sportol, nagyon jól úszik, különösen jó a háton és a vegyesen. Büszkén számolhatok be arról, hogy a kisfiúnk folyékonyan beszél, ír és olvas kínaiul és már Mariann is megtanulta a nyelvet.”

9. Ezúttal nem egy projektre összpontosít, hanem egyszerre többre is, szóval nagyon fut a szekér a „pekingi” Vajda Lászlóval…

„Jelenleg a következő szerződéses munkáim vannak: Nanjing 2013 Ázsiai Ifjúsági Játékok, Nanjing 2014 Ifjúsági Olimpiai Játékok, Incheon 2014 Ázsiai Játékok, Almaty 2017 Téli Universiadé és amire különösen büszke vagyok, Madrid’2020, tehát egy újabb olimpiai pályázat!”

10. És végül: mennyire érezhető 2013-ban, hogy Peking öt éve minden idők legsikeresebb olimpiáját rendezte meg? És ha már itt tartunk: hogyan minősítette Kína, közelebbről Peking a londoni játékokat, amelyek a maguk nemében szintén csúcsnak számítottak?

„Kína különös figyelmet fordított arra, hogy a nemzetét képviselő csapat legalább is megközelítse Londonban a pekingi teljesítményét, de ez nem mindenben sikerült. London megítélése leginkább a kínai csapat szereplésén át volt érezhető. Peking továbbra is nagyon büszke a 2008-as játékokra, de a közvetlen és „mindennapos” olimpiai utalások már nincsenek jelen. Az élet tehát is megy tovább. A város folyamatosan küzd az emelkedő népességgel, a levegőszennyeződéssel és az egész világot valamilyen módon érintő gazdasági kihívásokkal. A pekingi olimpiai játékok tehát már nem beszédtéma, de hát ez élet rendje.”

(Forrás: Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter)