Tizenhárom atlétikai döntőt délelőtt rendeznek Rióban

Tizenhárom atlétikai döntőt délelőtt rendeznek Rióban

2014. 11. 20.
Megosztás

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) bejelentése szerint tizenhárom döntőt délelőtt rendeznek meg a 2016-os riói olimpián. Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára nem tartja szerencsésnek a változtatást, de úgy véli, a magyar versenyzőket csak kis mértékben fogja érinteni.


Az IAAF közleményéből kiderül, hogy a változtatást a játékok szervezőbizottsága és az olimpiai közvetítésekért felelős társaság kérte, a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal egyetértésben.

„Az új időpont lehetővé teszi, hogy a lehető legtöbb időzónában látható legyen az atlétika” – tette hozzá az IAAF versenyigazgatója.

Paul Hardy elmondta, a változtatás öt utcai versenyt érint, nyolcat pedig a Joao Havelange Olimpiai Stadionban tartanak majd meg, számos részlet azonban még nem tisztázott.

A versenyigazgató annyit elárult, a stadionban rendezett hat délelőtti küzdelemsorozatból ötben legalább egy döntőt rendeznek, az atlétikai viadalok tíz napjából pedig kilencen egy délelőtti finálé biztosan lesz.

Gyulai Mártont, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkárát (képünkön) nem érte váratlanul a bejelentés, de szívesen eltekintett volna tőle.

„A háttérben hosszú ideje folytak az egyeztetések, melynek végén elsősorban a tv-társaságok akarata érvényesült. A magunk részéről nem tudunk mit tenni: alkalmazkodnunk kell az új körülményekhez, és azoknak megfelelően felkészülni a játékokra. Még van rá szűk két évünk, a szükséges idő tehát rendelkezésre áll” – nyilatkozta honlapunknak a MOB Nemzetközi Kapcsolatok és Sportdiplomáciai Bizottságának tagja.

„Egyelőre nem tudni pontosan, mely versenyszámokat érinti a döntés, de információim szerint azokat (például a kalapácsvetést) kevésbé, amelyekben mi, magyarok kiemelkedően jók vagyunk, és ahol komoly éremesélyeink vannak.”

Gyulai Márton szerint összességében elmondható, jobban, de rosszabbul is összerakhatnák a programot, miközben tudomásul kell venni: a döntéshozók rengeteg szempontot figyelembe vesznek, és nem kizárólag szakmai elvárásoknak kell megfelelniük.

Nem példa nélküli, hogy a játékokon délelőttre írnak ki atlétikai döntőt – igaz, a legutóbbi ilyen olimpiáig huszonhat évet kell visszamennünk az időben, egészen Szöulig.

Az IAAF háromnapos tanácskozásán arról is döntött, hogy Dél-Szudánnak ideiglenes tagságot ad.


(MOB/Czövek Oszkár)