Több mint 1400 résztvevő közt olimpikonok a váci Mikulásfutáson

Több mint 1400 résztvevő közt olimpikonok a váci Mikulásfutáson

2012. 12. 11.
Megosztás

Hétvégén, 3 távon, több korosztályban, Vácon rendezték a hagyományos Mikulásfutást. Az idén 1434-en – köztük olimpikonok, élsportolók – futották le a távok valamelyikét.

Több mint 2000 versenyző nevezett elő a 16. Mikulásfutásra, a jó időben bízva. A mínusz 5 fokos hideg azonban vasárnap reggel sok futót elriasztott a versenyzéstől, de a nagy hidegben is 1434 fővel, rekordot jelentő létszámmal – tavalyhoz képest közel százzal többen – zajlott az esemény. A szervezők a viadalt 2, 5.7 és 11.5 kilométerre írták ki. Az eseményre 103 óvodás nevezett, de a nagy hideg miatt csak 68-an teljesítették a távot, a „bulifutáson” 582 fő indult, eggyel többen, mint tavaly; az 5 km-es távot az idén 499-en teljesítették, 130-al többen, mint tavaly; a 11 km-es távon 273 fő futott, eggyel többen, mint 2011-ben. A versenyt 11 extrém és egy kerekesszékes versenyző teljesítette. 15 évvel ezelőtt 246 fő indult el ezen a versenyen.

A reggeli hidegben a váci Boronkay iskola előtt a Tini Dance tánccsoport tartotta a bemelegítést, majd az óvodások csoportjai a Mikulás felvezetésével foglalták el rajtjukat. A kicsik 100, a középsősök 200, a nagyok 300 métert futottak a Mikulás után. A legeredményesebb Rendl Benedek, Lauber Zille, és Kiss Liza volt.

A Mikulásfutás futamai előtt Fördős Attila polgármester köszöntötte a futókat, aki elmondta, mennyire büszke a váci polgárokra, a városra, ami méltán a spot városa, és mennyire örül, hogy a város legnépesebb sportrendezvényét a gazdasági nehézségek ellenére sikerült ismét megrendezni. Fábián Gábor, a vendéglátó iskolaigazgató beszámolt iskolájának eredményeiről és örömmel jelentette be, hogy az idén a Boronkayról, mint az ország legjobb szakközépiskolájáról beszélhetünk. A verseny védnöke Dr. Beer Miklós Megyéspüspök sportruhába öltözve érkezett, és miután köszöntötte futótársait és a szurkolókat a Mikulásfutás emlékpólóját magára húzva ő maga is a rajtszalaghoz állt.

A 2 kilométeres „bulifutás” indult el először közel 600 futóval. A futam leggyorsabb versenyzői Szádovszky Luca (Boronkay Sportkör) és Fábián Máté (Boronkay Sportkör) volt. Az 5.7 és 11.5, kilométeres távok versenyzői mikro chippel a cipőjükön tették meg a távot. Az 5.7 kilométeres távot leggyorsabban Ősi Eszter Aliz (Boronkay Sportkör) és Pélyi Dávid (Építők MDKC) teljesítette. A 11.5 kilométert a Mikulásfutás örökös bajnoka, Sági József nyerte ismét, a hölgyek közül a leggyorsabb Vajkovics Viktória (Veresegyház VSK) volt. A versenyt számos olimpikon és nemzetközi hírű váci sportoló (Pelsőczy Attila, Galambos Péter, Kulifai Tamás, Szabó Katalin) is lefutotta és dobogóra is állt. A középső távon rajthoz állt több olimpiai érmes váci kajakos mesteredzője, a 73 esztendős Babella László (képen) is.

A rajt előtt a visszaszámlálást Kanyó Zsolt kerekesszékes paralimpikon atléta végezte el, aki nem csak a díjak kiosztásában vállalt szerepet, hanem a Szent Anna Karitasz „Egymillió Csillag a Szegényekért” program képviseletében zsíros kenyérrel vendégül látta a futókat és gyűjtést rendezett. A versenynek több karitatív vonása is volt, mivel játékokat is gyűjtöttek a Gödi TOP-HÁZ sérült gyermekei számára.

A sportegyesületek versenyét az idén is az Árpád SE, az Árpád Fejedelem Általános Iskola egyesülete nyerte. Az iskolák közötti versenyt abszolút értékben szintén az Árpádosok nyerték, de nagy meglepetésként a futóverseny történetében a létszámarányos iskolák közötti versenyt először nem váci, hanem a kosdi általános iskola nyerte. A családi versenyen közel 30 család vett részt ismét, akik között értékes ajándékokat sorsoltak ki.

A versenyen az idén is részt vett egy kerekes székes versenyző, akinek beérkezését a közönség nagy tapssal fogadott. A versenyen a futók mellett extrém sportolók is részt vettek, rollerrel, gördeszkával, babakocsival és más guruló eszközökkel.

A díjkiosztásban többek közt a londoni ezüstérmes kajakos, Pauman Dániel is részt vett.

A versenyt szervező Bíró György és barátai, valamint a Váci Ifjúsági Sportegyesület ezúton is köszönetet mond azoknak, akik a verseny megrendezésében segítséget nyújtottak.

Eredménylisták: itt