Többmilliós támogatást kap a súlyemelés

Többmilliós támogatást kap a súlyemelés

2013. 01. 29.
Megosztás

Várhatóan nem kerül be az államilag támogatott kiemelt hazai olimpiai sportágak közé a súlyemelés, ezzel együtt is számíthat központi anyagi segítségre.

Erről Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára beszélt az MTI-nek azon az ünnepségen, amelyet kedden rendezett a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) legeredményesebb sportolóinak tiszteletére.

"A kiemeltek körének véglegesítése, a részletek kidolgozása még folyik, hogy a 15 milliárd forintos többletforrás jól legyen elosztva, de az érintettek tizenötös mezőnyébe, úgy érzem, nem tud bekerülni a súlyemelés" - fogalmazott a sportvezető, aki ugyanakkor biztatót is tudott mondani az 1896-os első újkori nyári olimpia óta folyamatosan az ötkarikás játékok műsorán szereplő sportág hazai művelőinek és irányítóinak:

"Olyan kategóriákat állítunk fel és úgy, hogy a maradék pénzekből, s átcsoportosítások révén jelentős pluszt tudjunk nyújtani a kiemeltek köréből kimaradók számára. Jómagam akár 20-50 millió forintos ilyesfajta támogatást is elképzelhetőnek tartok a súlyemelés részére" - mondta Szabó Bence, aki emellett az utánpótlás javára szolgáló úgynevezett projektfinanszírozásban is lát lehetőséget a sportág segítésére.

Szintén a keddi nap folyamán Szabó Bence a DigiSport reggeli műsorában elmondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök ígéretének megfelelően a kiemelt olimpiai sportágak az idén megkapják a többlettámogatást, amelyre 15 milliárdos állami forrás lesz, s az összegek a MOB várakozásai szerint áprilisban vagy májusban érkezhetnek meg a szövetségekhez.

A kétszeres olimpiai bajnok főtitkár azt is hangsúlyozta a súlyemelők ünnepségén, hogy megítélése szerint a magyar súlyemelés jó kezekben van.

"A szövetség nagyon jó utánpótlás-programot tett le a MOB asztalára, s a vezetés Dobos Imre elnök irányításával próbálja az egész súlyemelő társadalmat egy irányba terelni. Ha kis lépésekkel is, de haladnak előre, s ez egy doppingérzékeny sportág esetében nagyra értékelendő" - fogalmazott a főtitkár.

A keddi ünnepségre - amelyhez hasonlót legutóbb húsz esztendeje rendezett az MSSZ - Dobos Imre elmondása szerint félszáznál is több olyan versenyzőt invitált meg a szövetség, aki olimpiai érmes volt, vagy felnőtt világ-, illetve Európa-bajnoki dobogós összetettben. Az elnök külön is méltatta a magyar súlyemelés két olimpiai bajnokát, az 1972-ben győztes és a budapesti ünnepségen is megjelent Földi Imrét, illetve az 1980-ban diadalmaskodó, majd 2008-ban hosszú betegség után elhunyt Baczakó Pétert, akinek özvegye vett részt az összejövetelen.

(Forrás: MTI)