Tokió rendezi az olimpiát 2020-ban

Tokió rendezi az olimpiát 2020-ban

2013. 09. 07.
Megosztás

Tokió nyerte el a 2020-as nyári olimpia rendezési jogát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése értelmében, Isztambult és a már az első körben kiesett Madridot előzte meg a NOB 125. ülésén tartott szavazáson szombaton, Buenos Airesben. Tokió már 2016-ra is kandidált, most 1964 után másodszor lehet házigazdája az ötkarikás, nyári játékoknak.

"Eredetileg mindenki úgy számolt, hogy Madrid lehet a nagyobb ellenfele Tokiónak. Viszont az komoly hátrányt jelentett a spanyoloknak, hogy három NOB-tagjuk nem szavazhatott, és valószínűleg a négy olasz és a három francia sem támogatta a pályázatukat, mert a hírek szerint 2024-re Róma és Párizs is komolyan készül. Egy 2020-as európai olimpia viszont gyengítette volna az esélyüket. Ezek ismeretében mondhatom, hogy nem született meglepetés, Tokió megérdemelten nyert" - értékelt a helyszínről Szabó Bence, a MOB főtitkára.

"Magyar szempontból általában jobb, ha hozzánk közel rendeznek olimpiát, mert nincs gond az átállással, egyszerűbb a felkészülés. Ugyanakkor az jó hír, hogy nekünk hagyományosan jó kapcsolataink vannak a japánokkal, nemrég írtunk alá együttműködési megállapodást velük" - mondta Buenos Aires-ből Borkai Zsolt, a MOB elnöke.

A két sportvezető elárulta, hogy az elmúlt napokban több NOB-taggal beszélgettek, és szinte biztosra vehető, hogy a vasárnapi szavazás után, a birkózás az olimpia műsorán marad.

Az első ázsiai olimpiát 1964-ben október 10. és 24. között rendezték. Akkor 93 ország 5151 sportolója indult (4473 férfi és 678 nő). Az ötkarikás játékokon - melyet Hirohito császár nyitott meg - 19 sportág, 163 versenyszámában hirdettek győztest. Magyarország, a nemzetek közötti éremtáblázaton 10 arany-, 7 ezüst- és 5 bronzéremmel, a 6. helyen zárt.

A NOB szavazásának alakulása:

1. körben: Tokio 42, Isztambul 26, Madrid 26

2. körben: Isztambul 49, Madrid 45

3. körben: Tokyo 60, Isztambul 36

A választási eljárás dokumentumát a NOB hivatalos oldalán találja.


Sajtószemle:

A bejeletés pillanatai - videón - az olympic.org oldalán.

A győztes pályázatról és a prezentációkról a Nemzeti Sport Online oldalán olvashat.

A szavazás eredményével kapcsolatban a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség oldalán helyszíni riportokat olvashat itt és itt.

A Japán Olimpiai Bizottság honlapja hírekkel, beszámolókkal

A Japantoday cikke itt és itt megtekinthető.

A szeptember 8-i program (helyi idő szerint):

09.00 – 09.30 Jacques Rogge megnyítja a napi programot
09.30 – 10.00 A NOB olimpiai programbizottságának jelentése a játékokon szereplő 25 sportágról
10.15 – 10.30 Szavazás a 2020-as olimpián szereplő 25 sportágról
10.30 – 11.00 Baseball / Softball prezentáció
11.00 – 11.30 Fallabda prezentáció
11.30 - 12.00 Birkózás prezentáció
12.00 – 12.45 Szavazás a három sportág közül, melyik szerepeljen a 2020-as és 2024-es olimpiák műsorán
14.30 – 16.15 A NOB beszámolója a döntésről
16.30 – 18.10 A következő olimpiák és az ifjúsági olimpiák rendezőinek beszámolója
18.30 A NOB sajtóbeszámolója

(A magyar idő a helyi idő + 5 óra)

(Fotó: olympic.org)