Tornahétvége a Körcsarnokban

Tornahétvége a Körcsarnokban

2014. 04. 10.
Megosztás

Hosszú évek után újra a Körcsarnokban rendez versenyeket a Magyar Torna Szövetség, pénteken a férfi csapatbajnokság első fordulójára, szombaton és vasárnap a férfi és női Prolan országos szerenkénti bajnokságra kerül sor.

Kovács István férfi vezetőedző tájékoztatása szerint a pénteken 16.00 órakor kezdődő CSB külön téttel bír, hiszen ez az első válogató a májusi Európa-bajnokságra. Valamennyi válogatott keretteg hat szeren indul, így Hidvégi Vid és Kállai Zoltán is, míg az olimpiai bajnok Berki Krisztián csak lólengésben szerepel. Az Eb-csapatba 2 fő a válogató versenyek, míg 3 fő jelölés alapján kerül be.

A második válogatót április 30-án a Tornacsarnokban rendezik. Az elmúlt évek hagyományai szerint a szövetségi kapitány a szerenkénti és az egyéni összetett helyezési pontokat veszi figyelembe, és a két válogatón a helyezési pontok alapján az első két versenyző lesz Eb-utazó, míg a másik 3 tornászt a csapat érdekeinek megfelelően, de a helyezési pontokat valamilyen szinten itt is figyelembe véve jelöli ki a kapitány.

Az olimpiai bajnok Berki Krisztián felkészülése jól sikerült, az előzetes tervek szerint a CSB-n és a Prolan országos szerenkénti bajnokságon is 7.00 kiinduló pontú gyakorlatát mutatja be.

A Prolan férfi országos szerenkénti bajnokság szombaton 10.30 órakor, a Prolan női szerenkénti országos bajnokság a Világkupa-győztes Makra Noémivel vasárnap szintén 10.30 órakor veszi kezdetét a Körcsarnokban.

Kovács István, férfi vezetőedző:
Kedden már megszólítottam a válogatott keret tagjait, a bemutatók jól sikerültek, a gyakorlatok készen állnak. Én is kíváncsian várom, ki, mit produkál a versenyeken. Berki Krisztiánra sűrű program vár, hiszen a mostani két hazai verseny után kedden már utazunk Szöulba, ahol egy meghívásos viadalon veszünk részt, amelyre csak olimpiai és világbajnoki helyezettek kaptak meghívást.

(Forrás: torna szövetség)