Új elnöke van az öttusaszövetségnek, olimpiai bajnokok lettek alelnökök

Új elnöke van az öttusaszövetségnek, olimpiai bajnokok lettek alelnökök

2013. 02. 08.
Megosztás

Réczei Géza személyében egy nemzetközi adótanácsadó cég adózási igazgatóját választották meg a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) új elnökévé pénteken. Megbízatása négy évre szól.

A MÖSZ tisztújításán két jelöltre lehetett szavazni, Réczei Géza mellett az eddigi elnökre, Szabó Lajos üzletemberre, aki 2009 novemberétől irányította a szövetséget. A voksoláson százszázalékos volt a részvétel, mivel minden jogosult megjelent. A 29 lehetséges szavazatból az új jelölt 17, az eddigi elnök pedig 12-t kapott.

Réczei Géza - aki saját elmondása szerint adóhatósági és pénzügyminisztériumi közszolgálat után került a magánszférába - a választás előtti rövid bemutatkozó beszédében hangsúlyozta, hogy szerinte mindenkinek azzal kell foglalkoznia, amihez ért, ezért ő arra fog törekedni, hogy az öttusasport szereplői nyugodt körülmények között tudjanak tevékenykedni.

Ezt a szavazás után az MTI érdeklődésére azzal egészítette ki, hogy a kapcsolati rendszerét felhasználva igyekszik majd segíteni a sportágnak, a működést illetően pedig az összhang megteremtésére, a különböző vélemények összehangolására fog törekedni.

Az általános alelnöki posztra egy jelölt volt: a tisztséget eddig is ellátó, korábbi egyéni világbajnok Simóka Bea 27 támogató szavazatot kapott, így folytathatja munkáját. Három alelnököt is választottak a közgyűlés résztvevői: a hat jelölt közül már az első fordulóban megkapta a szükséges 50 százalék plusz egy szavazatot a versenyzőként világ- és Európa-bajnok Hanzély Ákos, valamint az olimpiai, vb- és Eb-aranyérmes Vörös Zsuzsanna és Martinek János.

A 12 tagú elnökségbe bekerült még Demeter József, Fürjes Balázs, Patyi András, Molnár György, Takács Péter, Kállai Ákos és a harmadik körben Tibolya Péter.

(MTI, Fotó: portfolio.hu)