Új taggal bővült a NOB

Új taggal bővült a NOB

2015. 08. 04.
Megosztás

Új taggal bővült a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, miután hivatalosan is felvette soraiba Dél-Szudánt.

A döntést követően a nemzeti zászlóba burkolózott Tong Chor Malek Deran, a Dél-szudáni Olimpiai Bizottság főtitkára könnyes szemmel úgy fogalmazott:

„Az elmúlt hónapokban az országom fegyveres konfliktusokon ment keresztül, de hisszük, hogy most egy fontos lépést tettünk a béke felé, ami reményt és inspirációt ad az országunk fiataljainak.”

A NOB-taggá válás egyik feltétele, hogy az adott országban legalább öt nemzeti szövetség működjön – Dél-Szudán jelenleg héttel rendelkezik.

A dél-szudáni bizottság elnöke, Wilson Deng Kuoirot elmondta, bízik benne, hogy legalább négy atlétának sikerül kvalifikálnia a riói olimpiára, köztük Guor Marial maratonfutónak, akik három éve Londonban a NOB zászlaja alatt versenyzett.

„A sport hidakat épít. Mi önök mellett fogunk állni, hogy segítsük a fejlődésüket, amennyire csak lehetséges” – mondta Thomas Bach, a nemzetközi bizottság elnöke.

Dél-Szudán 2011-ben függetlenedett Szudántól, és lett a NOB tagja hét hónappal azt követően, hogy az 205.-ként felvette soraiba Koszovót.