Újabb erős riválist kaphat Budapest 2024-re

Újabb erős riválist kaphat Budapest 2024-re

2015. 07. 27.
Megosztás

Toronto is harcba szállhat a 2024-es olimpia és paralimpia rendezési jogáért, közölte a Kanadai Olimpiai Bizottság elnöke.

„Itt az ideje, hogy kristálytiszták legyünk. Hivatalosan bejelentem: minden befolyásunkat latba vetjük, hogy Toronto pályázzon a 2024-es játékokra” – fogalmazott Marcel Aubut.

A sportvezető hangsúlyozta, a vasárnap befejeződött Pánamerikai Játékokra számos olyan beruházást meg kellett valósítaniuk, amelyek így az olimpia kapcsán nem jelentenének pluszkiadást, tehát maximálisan megfelelnének a Nemzetközi Olimpiai Bizottság reformprogramja, az Agenda 2020 követelményrendszerének.

„A Pánamerikai Játékok kikövezte számunkra az utat, Toronto megérdemli a következő lehetőséget. Az olimpia a világ legnagyobb show-ja” – tette hozzá Aubut.

A város az 1996-os és a 2008-as játékok megrendezésére egyaránt pályázott, de előbb Atlantával, majd Pekinggel szemben alulmaradt.

Kanada 1976-ban már volt házigazda Montréal révén, téli olimpiának pedig kétszer adott otthont (Vancouver, Calgary).

Budapest – Bostonnal, Párizzsal, Rómával és Hamburggal egyetemben – már hivatalosan is benyújtotta szándéknyilatkozatát a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. A határidő szeptember 15.