Újrajátsszák az 1997-es UTE-FTC LEN-kupa-döntőt olimpiai bajnokok részvételével

Újrajátsszák az 1997-es UTE-FTC LEN-kupa-döntőt olimpiai bajnokok részvételével

2014. 08. 28.
Megosztás

Az UVSE augusztus 29-én és 30-án 24 órán keresztül vízilabdázik játékosai révén a Hajós-uszodában, szombat délelőtt nagy meccs is lesz a 33-asban.

Az 1 Nap Vízilabda rendezvény már hatodik alkalommal tartatik meg, az UVSE kezdeményezése már nyugodtan nevezhető hagyománynak. A szerdai sajtótájékoztatón is jelezte Benczur Márton szakmai elnökhelyettes, hogy ez az esemény nyilvános, nemcsak a sárga-lila klub híveit és barátait várják, hanem mindenki mást is. Már csak azért is, mert a móka csúcseseménye nem lesz akármilyen.

1997-ben az UTE-Office and Home és az FTC-Vitalin játszotta a második számú európai kupasorozat döntőjét. A két meccsre megtelt a Komjádi-uszoda, a második találkozón 11-11 után Kásás Tamás messziről eleresztett lövése döntött, Pelle Balázs hóna alatt kötött ki a labda a kapuban, azzal lett a sorozat győztese az Újpest.

A Fradit akkor Godova Gábor irányította, aki most az UVSE felnőttcsapatának vezetőedzője:
„Nem visszavágó lesz ez a mostani meccs, inkább egy emlékezés arra a két nagyszerű meccsre. Ritka alkalom, hogy két magyar klub nemzetközi kupadöntőt játszik, akkor így volt, s ne feledjük, hogy abban az évben aztán Európa-bajnokságot nyert hosszú idő után a magyar válogatott, soraiban a Fradi és az Újpest játékosaival. Biztos vagyok benne, hogy nagyon várják a srácok a hétvégét, többen egy-két éve vízben sem voltak, nemhogy edzettek volna. Jó móka lesz” – mondta.

Aki kilátogat a margitszigeti uszodába, olyan klasszisokkal találkozhat a vízben, mint Katonás Gergely, dr. Szabó Zoltán, Kásás Tamás, Binder Szabolcs, dr. Bene András, Gál András vagy a Fradi részéről dr. Steinmetz Barna és dr. Steinmetz Ádám, Hesz Máté, dr. Kiss Gergely, Pelle Balázs, Székely Bulcsú vagy Fodor Rajmund.

Steinmetz Barna akkor a Fradit erősítette, most a Honvéd aktív játékosaként lesz ott a medencében. Mint elhangzott, az érintettek nem edzenek a meccs előtt, majd ott, előtte egy kicsit bemelegítenek, a vízben pedig majd felveszik a ritmust:

„Azt hiszem, most nem lesz olyan az iram, mint akkor volt. Mikor felvetődött az ötlet, nagyon örültem, hogy részt vehetünk az eseményen. Jó lesz találkozni a régi ismerősökkel, csapattársakkal, biztos vagyok benne, hogy előjönnek majd a régi taktikai variációk, egy-egy figura a meccsen, igazi közönségcsalogató esemény lesz, az biztos” – mondta a később a LEN-kupa ezüst után Európa-, világ- és olimpiai bajnokká érő klasszis.

A csúcsmeccset szombaton 11 órától rendezik majd. De érdemes lesz a 24 óra bármely szakában kilátogatni a Margitszigetre. Benczur Márton elmondta, 500 forint lesz a belépő, ez egyben tombolát is jelent majd, az esemény végén lesz a sorsolás, amely tavaly is igen sokáig tartott, köszönhetően a rengeteg felajánlónak.

Apropó felajánlások: az esemény egyik támogatója, a West End Bevásárlóközpont (itt volt a szerdai sajtóesemény) a torna legeredményesebb játékosának ajánlott fel különdíjat.

Nagyjából 250 gyerek ugrik majd vízbe pénteken és szombaton, a meccsek mellett koncertek és folyamatos zene is színesíti a programot. 16 csapat játszik majd mérkőzéseket egymással, a 6-7 évesektől a 18-19 évesekig.

(Forrás: waterpolo.hu)