Ülésezett a MOB Nők a Sportban Bizottsága

Ülésezett a MOB Nők a Sportban Bizottsága

2013. 01. 09.
Megosztás

Regőczy Krisztina olimpiai ezüstérmes, világbajnok műkorcsolyázó vezetésével idei első ülését tartotta január 8-án a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Nők a Sportban Bizottsága.


Az eseményen napirend előtt gratuláltak dr. Simóka Beátának, az Európai Öttusa Szövetség tavaly megválasztott elnökségi tagjának, továbbá távollétében dr. Kaszó Klárának, az Európai Sí Szövetség, év végén kinevezett elnökének és a MOB novemberi közgyűlésén MOB-díjban részesülő dr. Szabó Tündének.

A bizottsági ülés egy rövid előadással kezdődött, melyben Kovacsics Rita (a kép bal szélén) sportandragógus az élsportolók pályaválasztásával kapcsolatos pályaorientációs tanácsadás, valamint életpálya-teremtési iroda felállításának lehetőségét vázolta. Mint mondta, ez tudatos felkészítést, mentális segítséget is igényel, melyet már fiatal korban, a Héraklész program ifjúsági korú, válogatott sportolóinál el kell kezdeni; a tanácsadás az épek mellett a fogyatékos sportolók számára is lehetőséget kell, hogy biztosítson. Az előadás többek közt az Olimpikon Életút-programot is érintette. A beszámoló alkalmával kérdésként felmerült, hogy a női bizottság hogyan tudna a programba bekapcsolódni.

Az ülés témái között szerepelt a 2013-as költségvetés és munkaterv is. A napirend a bizottság üléstervére is kitért, az öt megbeszélést tartalmazó naptár szerint a következő, ünnepi ülésre várhatóan a március 4-ei héten kerül majd sor. Márciusban adják majd át a „Nők sportjáért” díjakat, melyeket a nők sportéletben betöltött szerepének hangsúlyozására, annak elismeréseként adományoznak négy kategóriában – éves teljesítmény-, életmű-, junior- és különdíj – az arra érdemes hölgyeknek.

A találkozón igényként fogalmazódott meg a sportban tevékenyen részt vevő nők szélesebb médiaszereplésének lehetősége, ezzel összefüggésben egy felmérés elkészítése, mely a sportvezetésben részt vállaló nőkre terjedne ki.

A MOB Nők a Sportban Bizottságának tagjai Regőczy Krisztina elnök – egyben a MOB elnökségének tagja – Béres Klára, Havas Judit, dr. Jakabházyné Mező Mária, dr. Kaszó Klára, Monspart Sarolta, Ránkyné Németh Angéla, dr. Ságiné Rejtő Ildikó, dr. Simóka Beáta, Somkúti Annamária, dr. Szabó Tünde, és Szántó Éva.