Ülést tartott a Magyar Vízilabda Szövetség

Ülést tartott a Magyar Vízilabda Szövetség

2012. 09. 27.
Megosztás

A Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége szerdán értékelte az olimpiai szereplést és foglalkozott a férfi válogatott irányításának kérdésével is.

"Az elnökség tagjai megkapták az olimpiai szereplésről a MOB-nak készített elemzésemet, ezt kiegészítendő, beszélgettünk az ülésen. Jeleztem, hogy a tisztségemből adódó minden feladatot ellátok a szerződésem év végi lejártáig, de kértem, hogy mentsenek fel az alól a kötelezettség alól, hogy az ebben az időszakban sorra kerülő két Világliga-meccsen a kispadra üljek. A csapatot a meccseken Tibor irányítja majd, Csaba segítségével. Az elnökség egyhangúlag támogatta ezt az általam tett javaslatot. - mondta Kemélny Dénes.

Az MVLSZ hivatalos közleménye:

A Vodafone-székházban tartotta elnökségi ülését a Magyar Vízilabda Szövetség 2012. szeptember 26-án.

A napirendnek megfelelően az elnökség elfogadta a szövetségi kapitányok beszámolóját a londoni olimpiáról. Dr. Kemény Dénes szóbeli kiegészítésében elmondta, hogy nehéz döntést hozott saját jövőjével kapcsolatban, de 2012. december 31-én lejáró szerződését már nem újítja meg.

Két válogatott mérkőzés vár ősszel a férfiválogatottra (2012. október 29-november 3.), amelyeken Mátéfalvy Csaba segítségével Benedek Tibor irányítja majd a csapatot. A szövetségi kapitány a világliga mérkőzésekre szakmai segítséget ad, valamint a jövő évre felkészülési tervet készít egészen a 2013-as világbajnokságig, amelyet már utódja használhat fel.

A női kapitány Merész András szóbeli kiegészítésében azt hangsúlyozta, hogy a nemzeti csapat bravúrosan jutott ki az olimpiára és ott remekül szerepelt, de azért végül éremszerzési esélyt szalasztott el. Merész András felhívta a figyelmet, hogy a válogatott megannyi tagja külföldi szerződést kötött, illetve köt és többen amerikai egyetemek ösztöndíjajánlatát mérlegelik. Így pedig, nagyon nehéz lesz ennek az ígérete együttesnek az összetartása.

Az elnökség értékelte az junior Európa-bajnokságok eredményeit is.

Horkai György a férfiak szakvezetője hangsúlyozta, hogy a sok munka hatására előrelépett a csapat, aminek igazi eredménye a jövő évi soproni junior világbajnokságon látszódhat majd meg, ugyanakkor, sajnos a mostani csapatban nincs olyan istenadta tehetség, aki azonnal helyet követelne a felnőtt válogatottban.

Merész András a nők kapitánya azt ecsetelte, hogy olyan mezőnyben szerzett ezüstérmet a lány csapat, amelyben nem kevesebb, mint nyolc, az olimpián is szerepelt játékos mutatta be tudását négy nemzeti válogatottban.

Végül a szövetség legfőbb vezető testülete aktuális kérdésekben is döntött.

(Forrás: vlv.hu)