Utánpótlás korú sportolók kondicionális képességfejlesztése

Utánpótlás korú sportolók kondicionális képességfejlesztése

2012. 10. 27.
Megosztás

A Magyar Olimpiai Bizottság elindítja konferencia sorozatát a TAO támogatásban részesülő sportágak edzői részére, melynek első állomása a Budapesti Olimpiai Központ, október 29-én, hétfőn.

A MOB és a Magyar Edzők Társasága által szervezett „Utánpótlás korú sportolók kondicionális képességfejlesztése” tematikájú konferencián délelőtt 10 órától egészen délig öt szakmai előadást hallhatnak az érdeklődők, majd 13 órától az öt látvány-csapatsportok gyakorlati bemutatója, edzése következik. Az edzői továbbképzés célja, hogy az egyes csapatsportágak megismerjék egymás felkészítési filozófiáját, gyakorlatát és megvitassák tapasztalataikat. A konferenciára - melyen részt vesznek az öt látvány-csapatsportág kiemelt edzői is - eddig 185 fő regisztrált. A Magyar Olimpiai Bizottságot dr. Bartha Csaba sportszakmai főmunkatárs, míg a Magyar Edzők Társaságát Köpf Károly főtitkár képviseli.

Előadók: Prof. Dr. Radák Zsolt (TF, megbízott dékán), dr. Kovács Péter (OSEI, a termelésdiagnosztikai labor vezetője), Dubecz József (TF, egyetemi docens), dr. Rácz Levente (TF, tudományos főmunkatárs), Simon Attila (a szombathelyi Illés Akadémia vezetője).

Részletes program itt megtalálható.