Nanjing és a Héraklész Gála is terítéken a MOB utánpótlás-értekezletén

Nanjing és a Héraklész Gála is terítéken a MOB utánpótlás-értekezletén

2014. 02. 04.
Megosztás

A MOB által koordinált utánpótlás-nevelési programokkal kapcsolatban, a MOB sportági utánpótlásvezetőinek tartottak tájékoztatót a szervezet székházában, kedden délelőtt. A napirendek közt operatív feladatok szerepeltek, köztük a nanjingi, ifjúsági olimpiai felkészülés és a február 28-ai Héraklész Gálával kapcsolatos teendők.

Az értekezletet a MOB Utánpótlás-osztályának vezetője, Tóth József irányította, a konzultáción részt vett Fábián László sportigazgató, Pignitzky Dorottya a Sport XXI. és Lehmann László, a Sportiskolai program vezetője is.

Mint Fábián László napirend előtt, bevezetőjében kiemelte, várhatóan hamarosan megérkeznek az állami források a szövetségekhez, klubokhoz. "Az utánpótlás-programok támogatását úgy kell kialakítani, hogy ne legyen kettős finanszírozás, a Héraklész-, a Sport XXI. és a Sportiskolai programokra elkülönített források ne keveredjenek a sportágfejlesztésre szánt pénzekkel, a kettő között ne legyen átfedés. Konkrét példaként, olyan ne forduljon elő, hogy egy edzőtábor finanszírozására két helyről érkezik pénz" - hangsúlyozta a korábbi olimpiai bajnok sportvezető. "Az utánpótlás-programok egyébként több mint tíz éve ragyogóan működnek!" - tette hozzá a sportigazgató.

A napirendi pontok közt szerepeltek a 2013-as év zárásával, elszámolásával és a 2014. évi támogatási keretekkel, szerződések előkészítésével kapcsolatos feladatok - ide értve a Héraklész-, Sport XXI.- és Sportiskolai programot, az ifjúsági olimpiát és az Olimpiai Reménységek Versenyét (ORV), a II. Ifjúsági Olimpiai Játékokkal összefüggő feladatok, a sportágfejlesztési (KSF) programok végrehajtásának helyzete, a Gerevich ösztöndíjrendszer 2014. évi működése - azon belül a a Héraklész programban tevékenyen résztvevő edzők díjazása, az ú.n. Héraklész edzői keret -, a február 28-ai Héraklész Gála előkészítése, az utánpótlás-nevelési programokat szolgáló informatikai rendszer működtetésének aktuális feladatai, az Országos Sportegészségügyi Intézet tájékoztatója, valamint az adidas sportfelszerelésekkel kapcsolatos teendők.

A jövővel kapcsolatosan fejlesztési lehetőségek, tartalmi elemek, modern sportági eljárások és innovatív módszertan támogatásának elindítása került szóba.