Utolsó esély a bivalyerős mezőnyben és hideg vízben

Utolsó esély a bivalyerős mezőnyben és hideg vízben

2012. 06. 07.
Megosztás

A hétvégén rendezik meg a nyíltvízi úszók utolsó olimpiai kvótaszerző versenyét Setubalban.

Az ötkarikás programban szereplő egyetlen hosszú távú szám a 10 kilométer, amelynek egyelőre nincs magyar résztvevője, ám a portugáliai viadalon ketten is megkaparinthatják a lehetőséget, ha - a világszövetség, a FINA honlapjának híre szerint - az első kilencben végeznek. Pontosabban a női és a férfi mezőnyben szerencsét próbáló duók tagjai - Risztov Éva és Olasz Anna, illetve Gercsák Csaba és Gyurta Gergely - közül a jobb eredményt elérő - és kvótás helyen végző - érdemli ki a londoni repülőjegyet.

„Hogy meglegyen az egy-egy kvóta, nagyon jól kell úsznia minden versenyzőnknek, de roppant nehéz dolguk lesz, mivel a mostani az utolsó esély, és a tét a részvételt eddig ki nem harcolók mindegyikét Setubalba vonzza - mondta Kalaus Valter, a honi hosszútávúszókat összefogó szövetség főtitkára az MTI-nek.

- A tengerparti sávban kijelölt, bő másfél kilométeres pályán hat kört tesznek meg a versenyzők, akikre az előrejelzés szerint 23-26 fokos, tehát jó idő, viszont hullámos, és alig 17-18 fokos víz vár. Ez utóbbi talán kicsit előny nekünk, legalább is az eddigi tapasztalatok alapján Risztov és Gercsák jól bírja a hideg vizet. Viszont a mezőny bivalyerős, ha igaz, 44 országból száznál is többen rajtolnak majd a portugáliai selejtezőn.”

A nők 10 kilométeres vetélkedését szombat, a férfiakét vasárnap délután rendezik meg.
Érdekesség, hogy a normálmedencés - 50 méteres - uszodában zajló londoni úszóversenyekre a négyek közül Risztov Éva és Gyurta Gergely is részvételi jogot szerzett.

(Forrás: MTI)