Úton az Aranygép

Úton az Aranygép

2016. 08. 23.
Megosztás


Magyar idő szerint este hét óra után nem sokkal indult Rióból az Aranygép, mely a Magyar Olimpiai Csapat legnépesebb küldöttségét hozza haza az olimpiáról. A csapat fogadására szerdán reggel 9 órától kerül sor a Symában.

A XXXI. Nyári Olimpiai Játékokról augusztus 24-én, szerdán reggel érkezik meg Budapestre az Aranygép, fedélzetén a Magyar Olimpiai Csapat több tagjával, köztük érmes sportolókkal - Hosszú Katinkával, Szász Emesével, Szabó Gabriellával, Csipes Tamarával és Fazekas-Zur Krisztinával. A Rióból utolsóként érkező charteren lesznek a csapatiroda munkatársai és az egészségügyi csapat tagjai is. A sajtónyilvános, közvetlen hangulatú fogadásukra a Syma csarnoknál (1146 Budapest, Dózsa György út 1.) 9 órától szervez köszöntést a Magyar Olimpiai Bizottság. A MOB a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre nem szervez sajtónyilvános fogadást, ezért kérünk mindenkit, a Syma csarnoknál várják a hazaérkező küldöttséget. Az Aranygép leszállását követően a delegáció azonnal buszra ül; a MOB partnere, a HOMM Kft. járműveivel érkezik a 9 órakor kezdődő rendezvény helyszínére.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)