Várakozásokat felülmúló érdeklődéssel zajlott az egészségnap

Várakozásokat felülmúló érdeklődéssel zajlott az egészségnap

2013. 03. 04.
Megosztás

A Tarjáni Szabadidősport Klub a tavalyi évben indította útjára a Salgótarjáni Sportos Egészségnap elnevezésű eseményét, melyet másodszor rendeztek meg az elmúlt szombaton.

A tavalyi érdeklődés nagysága talán meg is lepte akkor a szervezőket, így az idei esztendőre is hasonló létszám elérését tűzték ki célul. A második alkalom azonban ezt jócskán túlszárnyalta, a szombati nap során több mint ezerötszázan tettek egészségükért a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban.

A sportos egészségnapon természetesen a mozgás volt a középpontban. A reggel még a sportcsarnokon kívül indult, futóversennyel és vezetett teljesítménytúrával – előbbi a közeli utcákon kanyargott, utóbbit a Fáy András Krt. – Szent-Imre-hegy – Országzászló – Kálvária útvonalon vezette a Nógrád Megyei Természetbarát Szövetség. Az épületen belül összesen öt teremben és a kiállítói standoknál zajlottak az események, a legnagyobb érdeklődés természetesen (már a befogadóképességénél fogva is) a nagyterem programjait kísérte. Az esemény hivatalos megnyitását Fenyvesi Gábor, Salgótarján Megyei Jogú Város alpolgármestere végezte el, majd ezt követően közel kilenc órányi aktív program vette kezdetét.

A parkettát tehát ezúttal a mozogni vágyók foglalták el, akiket elsőként Katus Attila háromszoros aerobic Világ- és kétszeres Európa-bajnok, életmód szakértő melegített be Best Body fantázianevű, erősítő és alakformáló gyakorlatokból összeállított programjával. Katus Attila ezen alkalommal is bizonyította, hogy nem igazán sorolható a klasszikus „celeb” kategóriába, ezt többek között a fizikai aktivitás utáni szellemi felfrissülés és szemléletváltás jegyében mondott gondolatai is alátámasztották.

A mozgás után néhány perc pihenő következett, mely alatt a Romány SE teremkerékpárosai ejtették ámulatba a közönséget a fizika törvényeit meghazudtoló bemutatójukkal. Együd Péter Rock Body órájával folytatódott a foglalkozások sora, a „kemény katonai kiképzés Petivel” még lényegében létszám-csökkenés nélkül zajlott. Háger-Jenei Krisztina és csapata Capoeira Aerobic bemutatója után a mostanság igen nagy népszerűségnek örvendő zumbázás következett Verbovszky Gyöngyvér, Olasz Kitti, Majoros Dalma, Németh Klaudia és Ivan Ligart instruktorok vezetésével, bő egy órán keresztül.

Itt már azért elkezdett fáradni a jelen lévő közönség, így jól jött, hogy Ari (Varga Sándorné) és csapata csak bemutatózott, a Funny Jump trambulinos edzésmódszert ismertették. SIFI és a Kangoo Team produkciójának követéséhez speciális kangoo-cipőkre is szüksége volt a résztvevőknek. Az újabb pihenőidőt a Free Soul hip-hop táncbemutatója töltötte ki programmal, majd a nap főszervezője, Félegyházi Éva vezetett egy fergeteges (szó szerinti) köredzést Háger-Jenei Krisztinával. A délután során a jól összeállított programban már folyamatosan megtalálhatóak voltak a „szünetek”, a soron következő alatt a Savaria Alapfokú Művészetoktatási Intézmény modern táncbemutatója szórakoztatta a közönséget. Jászberényi Tünde a NIA Technique-el ismertette meg az egészségnap résztvevőit, majd a Medalion Táncsport Egyesület fiatal táncosai foglalták el a színpadot. Innentől „levezető” edzések következtek, a nap vége felé a kevésbé intenzív programok kerültek előtérbe. Nagy Amarilla a gerinctréninggel, Ari a Tae-bo-val, végül pedig Neuhertz Krisztina és Szabó Péter a „from deepWORK to bodyART” programmal foglalkoztatta az ekkora már – teljesen érhetően – némileg elfáradó kissé megfogyatkozó közönséget.


A további helyszínek közül az egyik terem egész nap a Spinning rajongóinak részére állt rendelkezésre. Az 1-es kisteremben „mozgástrend” jeligére zajlottak reggeltől estig a jóga-, pilates-, és különböző női torna-órák. A 2-es kisteremben ingyen egészségügyi szűréseket és tanácsadást végeztek, mely szintén elengedhetetlen része kell hogy legyen egy egészségnapnak. A szervezők külön örömére szolgált, hogy közel kettőszáz nyugdíjast tudtak megszólítani a rendezvénnyel, a szűréseken pedig összesen háromszáz vizsgálatot végzett el a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete, a Salgótarjáni Járási Népegészségügyi Intézet és a Kanizsai Dorottya Egészségügyi Tagintézmény. A 3-as kisteremben 14 óráig kranio szakrális terápia, fejmasszázs és kineziológia várta az érdeklődőket, délután pedig a nagyteremben bemutatott Funny Jump-ot lehetett kipróbálni.

A kísérőesemények között ezen felül volt még lehetőség falmászásra, a gyerekeknek barkácsolásra és arcfestésre, volt ovistorna, de jelen volt a Mentőöv Állatvédő Egyesület, közlekedésbiztonsági szimulátorával a Salgótarjáni Rendőrkapitányság, és gyermek-szűrésekkel a Gézengúz Alapítvány is. A kiállítók között természetgyógyászati és szépészeti cégek, márkák képviselői szolgáltattak információt az érdeklődőknek, de ki lehetett még próbálni a Kettlebell-t vagy G-flexet is.

- Jövőre legyen? – tette fel a kérdést Félegyházi Éva az utolsó program utáni záráskor, majd egyöntetű „igen” válasz érkezett a kérdésére. A főszervező megköszönte mindenkinek a részvételt és elmondta, mindenkinek gratulál, aki ezen a napon ellátogatott a II. Salgótarjáni Sportos Egészségnapra, akár a szűrésekre, akár az aktív programokra, mert ez mindenki esetében azt jelenti, hogy ezen a napon tett valamit saját egészsége érdekében. Aki kilátogatott az tényleg azt találta meg ezen a szombaton, amit keresett, de teljesen érhető ez persze, hiszen a jól szervezett, átgondolt programmal rendelkező esemény mindenki tetszését elnyerte. Az eseményt főtámogatói a Nemzeti Együttműködési Alap és Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata voltak. Remélhetőleg hosszú évekre fix eseménye lesz majd Salgótarjánnak a Sportos Egészségnap!


Futóverseny dobogós eredmények. Általános iskolás lányok: 1. Barta Luca (Gagarin), 2. Lipták Nikoletta (Kodály), 3. Markó Virág (Gagarin). Általános iskolás fiúk: 1. Nagy Richárd (Gagarin), 2. Matlák Károly (Beszterce), 3. Percze Dávid (Gagarin). Középiskolás lányok: 1. (Balla Annamária), 2. Cseh Anett, 3. Molnár Zsanett (mindhárman Madách). Középiskolás fiúk: 1. Jakubovics István (Madách), 2. Csonka Tamás, 3. Petróczy Bálint (mindketten Bolyai). Általános iskolák csapatversenye: 1. Gagarin, 2. Kodály, 3. Beszterce. Középiskolák csapatversenye: 1. Madách, 2. Bolyai, 3. Kereskedelmi.

A II. Salgótarjáni Sportos Egészségnapról készített teljes galériánkat ide kattintva éred el.

(Forrás: nosza.info.hu)