Vasa-futás olimpiai-bajnokokkal

Vasa-futás olimpiai-bajnokokkal

2013. 03. 03.
Megosztás

A sífutó sport egyik legismertebb nemzetközi eseménye a svédországi Vasa-futás (Vasaloppet), amelyet hagyományosan március első vasárnapján rendeznek meg a Sälen és Mora közötti 90 kilométeres távon.

Vasárnap a sífutó sport ünnepnapja következik, hiszen két kiemelt eseményt is rendeznek ezen a hétvégén. A Val di Fiemmében zajló északi sí-világbajnokság befejező száma, a sokak által várt 50 km-es klasszikus stílusú férfi verseny mellett ugyanis sor kerül a világ legismertebb sífutó tömegrendezvényére is. A Vasa-futás (Vasaloppet) kilencven kilométeres távját évről-évre közel 15.000-en teljesítik, akik vasárnap reggel nyolc órakor egyszerre vágnak neki a Sälen és Mora közötti távnak.

A most 89. alkalommal megrendezésre kerülő, klasszikus stílusban teljesítendő verseny kapcsán akad néhány érdekesség, ezekből szemezgettünk:

- A versenyt 1922-ben egy svéd újságíró javaslatára indították el, azóta három kivétellel (1932, 1934, 1990) minden esztendőben lebonyolításra került. A 90 km-es futamot 1948 óta rendre március hónap első vasárnapján rendezik meg.

- A korábbi évekhez hasonlóan most is lesznek igazi celeb indulói a 90 km-es versenynek, így a rajtlistán az olimpiai bajnok síző Anja Pärson, a kétszeres olimpiai bajnok evezős, Olaf Tufte vagy éppen a rali bajnok Marcus Grönholm neve is ott szerepel.

- Az egész hetes "Vasa-hét" fő versenyére a nevezési időablak megnyitása után alig tizenegy napon belül elkeltek a helyek, ez a vasárnapi futamra 15.800 regisztrált résztvevőt jelent. A nevezési rekord még 2010-ből származik, ám azóta a szervezők maximálták 15.800 főben az elfogadott regisztrációk számát.

- Az idei nevezési listán 6542 olyan sífutó neve szerepel, akik először próbálkoznak a 90 km-es táv legyőzésével. Idén minden eddiginél több női sífutó nevezett a versenyre, 1972 fő, akik ezzel a mezőny 14,4%-át alkotják majd. A versenyre öt kontinens 42 országából neveztek sífutók, a házigazda svédek mellett Norvégia (1669 fő) és Dánia (547) képviselteti magát a legtöbb indulóval. A korábbi évekkel ellentétben az idei nevezési listán nincs magyar név.

- A táv hosszúsága miatt ez a verseny bizony nem a fiatalok sportja, nem is véletlen, hogy a 2013-es Vasaloppetre nevezők átlagéletkora 41,6 év. A legfiatalabb résztvevő a 19 éves David Thorell lesz Göteborgból, a legidősebb pedig a 87-et szeptemberben betöltő Lennart Söderhall, aki Gävle-ból érkezik.

- Az idei verseny fő esélyesének az utóbbi három év győztesét, a svéd Jörgen Brinket tartják, akire 3,5-es odds-ot adnak a svédeknél, de jó esélyei vannak még az Aukland testvéreknek (Jörgen Aukland 4.50, Anders Aukland 5.50), Simen Östensennek (6.00), Jerry Ahrlinnak (7.00), Daniel Tynell-nek (7.00) és Stanislav Rezacnak (9,00) is a végső sikerre.

- A verseny 1922-es bevezetése óta összesen 495.526-an teljesítették a 90 km-es távot, így összesen annyi távot futottak le a résztvevők, mint ha 1113 alkalommal körbekerülnénk a Földet vagy 58-szor elutaznánk a Holdra és vissza.

- A Sälen-ből származó Bengt Eriksson idén sorozatban hatvanadik alkalommal (!) vesz részt a Vasaloppeten (eddig 53-szor a hagyományos versenyen, 6-szor pedig az ún. Öppet spar névre hallgató viadalon indult - ez utóbbit egy héttel korábban rendezik, amikor szintén 90 km a táv, de nem tömegrajtos indítással)

- Eddig csak négyen voltak olyanok, akik legalább háromszor meg tudták nyerni a Vasa-futást egymás után: a tavaly nyáron elhunyt Nils "Mora Nisse" Karlsson (összesen 9 győzelem), Janne Stefansson (7), Jan Ottosson (4) és a címvédő Jörgen Brink (3). A korábban a Világkupában is szereplő Brink tavaly minden idők legidősebb férfi győztese lett a Vasaloppetnek, amikor 38 évesen ért elsőként a célba. Brink egyben új pályacsúcsot (3:38,41) is felállított a tavalyi rekord gyorsaságú versenyen.

- A férfiakhoz képest a legjobb női teljesítményt a 2007-es Vasa-futáson a svéd Elin Ek nyújtotta, aki a férfi győztes Oscar Svärd mögött alig négy perc 49 másodperccel elmaradva ért be a 92. helyen a célba.

- A 2012-es női versenyen is pályarekord született, ezt az olimpiai bajnok norvég Vibeke Skofterud (4:08,24) állította fel.

- A Vasaloppetet 1966-ban közvetítette először a televízió, idén már 36. alkalommal sugározza a svéd állami televízió. Az idei futamot világszerte 17 televíziós társaság tűzte műsorára, többek között Mexikóban, Brazíliában is látható élőben a futam számos európai ország mellett. A tavalyi versenyt több, mint kétmillióan nézték meg Svédországban, ahol a Vasaloppet igazi kultikus sífutó eseménynek számít.

(Forrás: hatharom.hu)