Védettség a legjobb kajak-kenus egységeknek

Védettség a legjobb kajak-kenus egységeknek

2015. 06. 23.
Megosztás

Lezártnak tekinti az idei világbajnoki válogatást férfi K-4 1000 méteren, K-1 200 méteren és C-1 1000 méteren, K-2 1000 méteren pedig új válogató verseny kiírását kezdeményezi Csabai Edvin. Erre az idei válogatási elveknek megfelelően az Európa Játékok után joga van a szakmai igazgatónak.

Mindent alá kell rendelni a lehető legtöbb versenyzői kvóta megszerzésének a kvalifikációs világbajnokságon, ez a legfontosabb célkitűzése az idei évre vonatkozó felkészülési programnak. A válogatási elvekbe ennek megfelelően bekerült, hogy a szakmai igazgatónak joga van az Európa Játékokat követetően egyes versenyszámokban lezárni a válogatózást, de a keret végső összetételéről ezúttal is a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége fog dönteni.

„Azokban a versenyszámokban, amelyekben lezártnak tekintem a válogatózást, egyértelmű eredményt hozott az első válogató és a bakui játékok – mondja Csabai Edvin szakmai igazgató az mkksz.hu-nak. – K-1 200 méteren Dudás Miklós itthon simán győzött, majd Bakuban az Európa legjobbjait felsorakoztató döntőben még nagyobb különbséggel diadalmaskodott. Hasonló utat járt be Vajda Attila is, az első válogatót nagy előnnyel nyerte meg és hatalmas csatában lett harmadik az Európa Játékokon, nála azt is figyelembe kell venni, hogy több mint egy évtizede a világelit tagja ebben a számban.”

A férfi négyest illetően a helyzet bonyolultabb. Kammerer Zoltán ugyan kivívta az indulás jogát férfi 1000 párosban, de tagja a 2012 óta a nemzetközi mezőnyben nagyon sikeresen helyt álló K-4-es egységnek is. Az elnökségi határozat értelmében a kvalifikációs világbajnokságon rajthoz álló négyes összetételéről a szakmai igazgatónak kell döntenie a június elején megrendezett négyes tájékoztató verseny és a bakui Európa Játékok eredményei alapján.

„Storcz Botond vezetőedző javaslatának megfelelően úgy döntöttem, hogy a szegedi tájékoztatót és a bakui versenyt is nagy fölénnyel megnyerő Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású egység csapatba kerülését támogatom. Ezenkívül javasolni fogom az elnökségnek Szalai Tamás keretbe kerülését is, aki Kammerer Zoltán párjaként sorozat győztese lett a páros válogatónak” – tette hozzá Csabai Edvin.

Olimpiai versenyszámban, a lehető legtöbb kvóta megszerzése érdekében, nincs lehetőség a duplázásra, így a válogatón győztes egység nem indulhat el a világbajnokságon. Ezért a szakmai igazgató javasolni fogja a szakmai bizottságnak és az elnökségnek, hogy a második világbajnoki válogatón ismét legyen válogató verseny férfi K-2 1000 méteren. A szám győztese pedig rajthoz állhat majd az augusztusi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, Milánóban.

(MOB/MKKSZ)