Verrasztóék remekeltek, Jakabos Zsuzsanna először nyert a vállműtétje után

Verrasztóék remekeltek, Jakabos Zsuzsanna először nyert a vállműtétje után

2014. 04. 21.
Megosztás

Verrasztó Evelyn duplázása, bátyja, Dávid 200 mellen aratott sikere, Cseh László remeklése 200 vegyesen, valamint Jakabos Zsuzsanna vállműtét utáni első győzelme voltak a fénypontjai a Budapest Open zárónapjának.


Remekül indította a Verrasztó-család az utolsó napot: előbb Dávid diadalmaskodott 200 mellen – megelőzve a specialistákat, így az ifjúsági vb-ezüstérmes Horváth Dávidot (Gyurta Dániel ugyanakkor ebben az időszakban még inkább készül, nem versenyez) –, majd öt perc múlva Evelyn aratott magabiztos sikert 200 gyorson. Ő később a 100 pillangót is megnyerte, szédületes hajrával kerülve a versenyben 96 méteren át vezető Szilágyi Liliána elé.

„Kicsit leültem magammal, megbeszélni, hogyan úszom a kétszáz gyorsot, az elmúlt időszakban ez nem igazán sikerült jól, most viszont összeraktam úgy, ahogy szerettem volna, az idő sem rossz, azaz nagyon elégedett vagyok” – mondta Evelyn, akin valóban látszik: a legjobb úton halad afelé, hogy régi önmagára emlékeztessen.

Ugyanebben a számban, mintegy megbújva lett harmadik Késely Ajna: ezt a nevet muszáj megjegyezni, az ifjú – de még milyen ifjú! – hölgy ugyanis Risztov Éva 14 évesen felállított csúcsát döntötte meg 12 és fél évesen! Turi György, a Kőbánya SC vezetőedzője csupán annyit mondott, ilyen csiszolatlan gyémánt nagyon régen volt a kezei között, Kiss László szövetségi kapitány pedig azért morcos, mert Ajnát az idén még egyetlen nemzetközi versenyen, így az ifjúsági Európa-bajnokságon sem lehet indítani, a LEN érthetetlen korhatár-szabályai miatt (Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök már komoly sportdiplomáciai offenzívát indított a normális szabályozás érdekében, áttörés azonban csak később várható).

A kőbányai gárda másik két csillaga, Bernek Péter és Cseh László is kitett magáért, előbbi 100 háton, utóbbi 200 vegyesen győzött, igaz, ezúttal nem rendezték át annyira az európai ranglistát, mint a korábbi napokban.

„Még mindig nem kezdtem el úgy, ahogy kellene, de azt gondolom, jó úton járunk: erősödnöm kell, aztán az utolsó hetekben teljesen tökéletessé kell tenni a technikát, és akkor úgy gondolom, lehet esélyem az Európa-bajnokságon” – mondta Bernek Péter, és egyértelműen az aranyéremre gondolt (az ezüst már megvolt, többször is).

Cseh László bevallotta, ma már nem hajszolta úgy magát: „Azért a negyedik napon már kicsit fáradtabb az ember, ráadásul nem nyomtak annyira a többiek, hogy még többet préseljek ki magamból. Ettől függetlenül úgy érzem, jó állapotban vagyok, most nagyon fontos szakasza jön a felkészülésnek, amibe már az amerikai két hétből áthozni érdemes elemeket is beépítjük, azaz optimistán tekintek a nyárra.”

Jakabos Zsuzsanna naponta több számban is indult, rendre ott volt az élbolyban – győzni viszont épp az utolsó fellépésén, 50 gyorson sikerült. Tekintettel arra, hogy tavaly ősszel súlyos vállműtéten esett át, és edzője, Petrov Iván az első edzéseken látottak alapján még abban is kételkedett, hogy Zsu-ból valaha ismét versenyúszó lesz, örvendetes a győri klasszis formája.
„Nem is annak örülök, hogy győzem, sokkal inkább annak, hogy amit elterveztem, azt sikerült megcsinálnom – mondta a nap végén Jakabos Zsu.
– Grazban versenyeztem először, nekem most az ottani idők voltak a szintek, azoknál akartam jobbat úszni, ez sikerült. Időnként még érzem a vállam, a műtét után öt hónapot mondtak az orvosok – én már azt nagyon hosszúnak találtam –, aztán fél évet, nemrég pedig azt, kell egy teljes év, hogy minden fájdalom eltűnjön. Ezért még nem is tudom, hogy milyen számokban indulok: alapvetően pillangóban és vegyesben szeretnék, mint régen, ám egyelőre a pillangóban is csak ötvenre mertünk benevezni. A jobb vállam még mindig kisebb, kevésbé erős, mint a bal, és ezt pillangónál nagyon érzem – amíg nem lesz meg a jó érzés, addig nem fogom erőltetni, bármennyire is szeretném. Most elmegyünk egy magaslati edzőtáborba, ahol erőben utolérhetem magam, utána meglátjuk, jöhet a pillangó, vagy még várni kell vele.”

Ami a többi számot illeti, női 200 vegyesen György Réka lett az első, férfi 100 gyorson a hajdúszoboszlói villámember, Holoda Péter győzött (bár megjegyzendő, hogy a favorit, Takács Krisztián egy szombat este elfogyasztott gyros-tálnak esett áldozatul: gyomorpanaszok miatt sem ő, sem újvárosi klubtársa, Balog Gábor nem állhatott rajthoz vasárnap). Az újpestieknek is jutott három elsőség: Sztankovics Anna 100 mellen, Burián Anna 200 háton nyert, és a női vegyesváltó is diadalmaskodott. A Kőbánya aranykollekciója gyarapodott 50 pillangón (Pulai Bence) és férfi vegyesváltóban, míg a hölgyek maratoniján a szegedi Novoszáth Melinda nyert, azaz a 800 után 1500-on is ő vitte el a pálmát.

Budapest Open, a 4. nap bajnokai

Férfiak
50m pillangó: Pulai Bence (Kőbánya SC) 24.37
100m gyors: Holoda Péter (Hajdúszoboszló) 50.27
100m hát: Bernek Péter (Kőbánya SC) 55.12
200m mell: Verrasztó Dávid (A Jövő SC Veolia) 2:13.33
200m vegyes: Cseh László (Kőbánya SC) 2:01.26
4x100m vegyesváltó: Kőbánya SC 3:47.49
(Bernek Péter, Horváth Dávid, Pulai Bence, Pulai Vince)

Nők
50m gyors: Jakabos Zsuzsanna (Győri ÚE) 26.26
100m pillangó: Verrasztó Evelyn (A Jövő SC Veolia) 59.22
100m mell: Sztankovics Anna (UTE) 1:09.44
200m gyors: Verrasztó Evelyn (A Jövő SC Veolia) 1:58.84
200m hát: Burián Kata (UTE) 2:13.09
200m vegyes: György Réka (TFSE) 2:15.55
1500m gyors: Novoszáth Melinda (Szegedi ÚE) 17:16.41
4x100m vegyesváltó: UTE 4:18.87
(Burián Kata, Sztankovics Anna, Ilyés Laura Vanda, Gyurovics Fanni)

(Csurka Gergely)