Világjátékok 2013 – Cali készül

Világjátékok 2013 – Cali készül

2012. 12. 05.
Megosztás

Beszámolót tartottak a 2013-as Világjátékok házigazdái. Az olimpián kívüli sportágak világversenyét jövőre a kolumbiai Caliban rendezik meg, ahol a nemzeti olimpiai bizottságok és a nemzetközi sportági szövetségek képviselői tájékozódhattak az előkészületekről.

Magyarországot Dragóner Ildikó, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) marketing főmunkatársa és dr. Páll Zoltán, a MOB Orvos Bizottságának tagja képviselte.

„A helyiek a Világjátékokhoz kapcsolódó összes területről tájékoztatást adtak és igyekeztek minden kérdésünkre választ adni” – kezdte Dragóner Ildikó. „Több szállodát is megnéztünk a három nap alatt, sőt egy mindent kielégítő modernül felszerelt kórházba is látogatást tettünk. Igyekeztünk minél több információt gyűjteni a dél-amerikai városból. Egy biztos: nagyon készülnek. A nagyobb sportlétesítményeken már ott van a Világjátékok logója, és több tucat önkéntes segítette a munkánkat, akik szintén a játékokat népszerűsítő egyenruhában voltak” – tette hozzá a MOB marketingese, aki a harmadik Világjátékokra való kiutazást koordinálja majd jövőre. Dragóner Ildikó tevékenyen részt vett a 2005-ös duisburgi, és a 2009-es tajvani csapat munkájában. A Magyar Olimpiai Bizottság ilyen szempontból orvosi vonalon is tapasztalt szakembert küldött ki Caliba. Dr. Páll Zoltán volt ugyanis a magyar csapat orvosa a tajvani játékokon.

A Világjátékokat mindig a nyári olimpia utáni évben rendezik meg. A jövő nyári sportfesztiválon – jelen állás szerint – ritmikus gimnasztikában, erőemelésben és maratoni kajak-kenuban van magyar kvóta, de a kvalifikációs időszaknak csupán fele telt el.