Visszavonul a háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalin

Visszavonul a háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalin

2016. 07. 29.
Megosztás


Pénteki sajtótájékoztatóján Kovács Katalin, háromszoros olimpiai bajnok kajakos bejelentette, hogy abbahagyja az élsportot.

„Két évvel ezelőtt, Luca születése után, rengeteg energiával vágtam neki a felkészülésnek, hogy kijussak az ötödik olimpiámra, Rióba – mondta könnyeivel küszködve Kovács Katalin. – Az elmúlt hónapokban azonban rájöttem, hogy a szívemben már nem a kajak, hanem a családom van az első helyen. Ahogy a kislányomnak is szoktam mesélni esténként: itt a vége, fuss el véle!”

A 40 esztendős kajakos hozzátette: több mint 20 évet töltött a magyar válogatottnál, majd köszönetet mondott mindenkinek, aki támogatta és segítette őt sportolói pályafutása során. Jövőjével kapcsolatban elárulta: hogy mennyire marad szorosan a sport mellett, azt majd az idő eldönti, de szívesen foglalkozna gyerektáborok szervezésével, hogy visszaadhassa azt a tudást és tapasztalatot, amit felhalmozott az évek során.

Storcz Botond, a magyar válogatott szövetségi edzője az 1993-as ifjúsági világbajnokságon (Rasice) már együtt szerepelt Kováccsal, egészen a 2004-es athéni olimpiáig. Storcz elmondta: pályafutásának emlékezetes része volt a kajakozónővel való közös szereplés a világversenyeken. Storcz köszönetet mondott Kovács Katalin versenyzői pályafutásának eredményeiért, „nekem is az interneten kellett utánanéznem, hogy pontosan idézni tudjak” – tette hozzá mosolyogva Storcz Botond, aki „Kati” emberi tartását és sport iránti alázatát is kiemelte.

A Budapest Honvéd nevében Molnár Imre ügyvezető igazgató mondott köszönetet. „Katalintól nem szeretnénk elköszönni, mivel célunk, hogy a korábbi kiváló sportolóinkat megtartsuk szakosztályaink számára.”

A sajtótájékoztatón ott volt továbbá többek között Baráth Etele, az MKKSZ elnöke, valamint Schmidt Gábor főtitkár, és Horváth Gábor olimpiai bajnok, a BHSE szakosztály-igazgatója.

Kovács Katalin 1987-ben kezdett kajakozni a Budapest Spartacus színeiben, majd a BSE, a BKV Előre, az Újpest és az MTK után 2009-ben a Budapest Honvédhoz igazolt. Négy olimpián vett részt: Sydneyben két ezüstérmet nyert, Athénban, Pekingben és Londonban egy-egy arany és ezüst került a nyakába – 2004-ben és 2008-ban K–2 500-on, négy évvel ezelőtt pedig K–4 500-on lett olimpiai bajnok.

Harmincegy világbajnoki címével minden idők legeredményesebb kajakozónője, emellé 29 Európa-bajnoki győzelemmel is büszkélkedhet. Az országos bajnokságon 1996 és 2010 között minden évben nyert legalább egy aranyat. Tízszer választották meg az év magyar kajakozónőjének, megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztjét a csillaggal 2012-ben, az MKKSZ örökös bajnoka (2005).

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)