Spanyol arany, magyar bronz, nehéz az út Rióig (videóval)

Spanyol arany, magyar bronz, nehéz az út Rióig (videóval)

2014. 07. 27.
Megosztás

Szombaton délután az olasz válogatottal csapott össze Merész András csapata, a szövetségi kapitány pedig ezúttal nem Bolonyait, hanem Ganglt kezdette a kapuban.

Az olaszok kezdtek jobban, azonban a második negyedben mutatott jó játéknak köszönhetően a magyar együttes vezetett 7-5-re a szünetben.

Kiegyenlített az itáliai alakulat a harmadik negyedben, de két újabb találattal sikerült elhúzni 9-7-re. Igen izgalmas volt a végjáték, azonban a magyar csapat koncentráltan játszva végül 10-9-re megnyerte a mérkőzést. Antal Dóra (fehér 3) három góllal volt a csapat legeredményesebbje, Gangl Edina pedig 20 lövésből 11-et is megfogott.

A magyar női válogatott sorozatban ötödik bronzmérkőzését játszotta, az eindhoveni Eb és a barcelonai vb után pedig harmadik alkalommal hagyta el győztesen a medencét. Ami az Európa-bajnokságokat illeti, Magyarország a 12. medálját szerezte meg: két arany és öt ezüst után az ötödik bronzot.

Az elvesztett elődöntő után a kapitány még igen nehéz feladatnak ítélte, hogy a csalódott magyar játékosokba lelket verjen.

Takács Orsolya erről így vélekedett:


Merész András, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya elmondta, hogy vízilabdázói mindent beleadtak, ami egy játékostól kitelik egy torna utolsó napján.

„Nagy taktikai harc volt egy nagy csapat ellen, amelynek a döntőben lett volna a helye, de buta hibákat vétett. Én végig bíztam a csapatomban. Véletlenek nincsenek: ez az olasz egy hihetetlenül jó együttes, egy szépen összerakott társaság, talán ők a legidősebbek a mezőnyben. Idén jobbak is, mint az elmúlt években. Én egy pillanatra nem gondoltam, hogy 7-4-nél vége lett volna. Ennyit ér a háromgólos vezetés – mint ahogyan szerintem bármelyik sportágban. Jól ismerjük egymást, nem voltak nagy meglepetések, mindkét fél reakciói kiszámíthatóak voltak, tehát nagyrészt az egyéni tudás, a pillanat hevében elkövetett választások döntöttek.”

A kapitány a játékosok, a munkatársak, a családtagok és a szövetség mellett a magyar publikum segítségét is kiemelte:

„Hatalmas segítség volt a szurkolók támogatása. Minden egyes blokkot megünnepeltek, minden egyes védésünket, minden egyes mellé dobott labdát. Ez biztosan az olaszok dolgát is megnehezítette. Nekünk egy igazi vízilabdaünnep volt szurkolók ezrei előtt játszani napról-napra, egy felejthetetlen élmény a női játékosoknak. Ez az érem erőt ad a következő évekhez.”

Alig másfél év van hátra a riói olimpiáig. Merész András szerint a magyar csapat magja már megvan. Pár fiatal játékos reménykedhet, hogy felvegye a versenyt az EB érmes gárda tagjaival.
Az biztosnak látszik, csak olyan játékos kerülhet be a riói keretbe, aki előtte valamely nagyobb tornán is tagja volt a magyar gárdának.

Az olimpiáig vezető út nagyon nehéz, erről a következőket mondta a kapitány:

Eredmények

NŐK, HELYOSZTÓK

A 3. HELYÉRT:
MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG 10–9 (2–3, 5–2, 0–2, 3–2), Hajós uszoda, 4500 néző. Vezette: Dutilh-Dumas (holland), Teixido (spanyol)
Magyarország: GANGL – ANTAL 3, KESZTHELYI 2, Illés A. 1, Bujka 2, Szücs G. 1, Kisteleki D. 1. Csere: Takács O., Czigány D., Kisteleki H., Tóth I.
Olaszország: Gorlero – Cotti 1, BIANCONI 3, Radicchi, Frassinetti, DI MARIO 2, Emmolo 1. Csere: Palmieri, Motta, Queirolo, Aiello, Garibotti 2
Gól – emberelőnyből: 10/3, ill. 13/3 Gól – ötméteresből: 4/3, ill. –
Kipontozódott: Radicchi (27. p.), Illés A. (27. p.), Cotti (28. p.)
Piros lap: Fabio Conti (32. p.)

DÖNTŐ
Spanyolország–Hollandia 10–5 (3–3, 2–0, 2–2, 3–0)
Gólszerző: García Godoy 3, Blas Martínez, Tarragó, Espar 2-2, Miranda 1, ill. Van der Sloot 3, Sevenich, Megens 1-1

A NŐI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE

Európa-bjanok: SPANYOLORSZÁG

2. Hollandia


3. MAGYARORSZÁG, 4. Olaszország, 5. Oroszország, 6. Görögország, 7. Franciaország, 8. Nagy-Britannia

A torna legjobb kapusa: GORLERO Giulia (Olaszország)


A torna legjobb játékosa: GARCIA GODOY Maria Carmen

A góllövőlista élcsoportja:
1. Keszthelyi Rita (Magyarország) 19 gól/46 dobás (41%) 6 meccs
2. Roser Tarragó (Spanyolország) 16/37 (43%) 5
3. Roberta Bianconi (Olaszország) 15/32 (47%) 6
4. Maica García Godoy (Spanyolország) 14/20 (70%) 5
5. Jekatyerina Prokofjeva (Oroszország) 13/26 (50%) 5
6. Cathrina van der Sloot (Hollandia) 12/28 (43%) 5
7. Bujka Barbara (Magyarország) 12/29 (41%) 6
8. Antal Dóra (Magyarország) 11/28 (39%) 6
9. Giulia Enrica Emmolo (Olaszország) 11/30 (37%) 6
10. Tania Di Mario (Olaszország) 11/31 (35%) 6

Férfiak:

A 9. helyért: Németország–Franciaország 14–13
A 7. helyért: Spanyolország–Románia 8–7
Az 5. helyért: Horvátország–Görögország 11–7

A vasárnapi program:

A 3. helyért:
18.30: Olaszország–Montenegró

Döntő:
20.30: MAGYARORSZÁG–Szerbia

(Fotók: MTI)