Volgográdban gázolt a Fradi, az Érd kettős győzelemmel jutott tovább

Volgográdban gázolt a Fradi, az Érd kettős győzelemmel jutott tovább

2012. 10. 15.
Megosztás

Az FTC-Rail Cargo Hungaria lehengerlő, 37-22-es győzelmet aratott vasárnap az orosz Dinamo Volgográd otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája nyitókörében.

Az FTC - amely öt év után szerepel ismét a BL főtábláján - az előző két KEK-sorozatban diadalmaskodott, és tavasszal a Volgográdot is könnyedén búcsúztatta a KEK-elődöntőben.

A hazaiak kissé "bennmaradtak" az öltözőben, és a zöld-fehérek 6-0-ás rohamát követően edzőjük időt kért. A folytatásban sem volt azonos szinten a két csapat, fokozatosan nőtt a különbség. Jellemző, hogy a szünetig a Volgográd még csak egyszámjegyű góltermésnél, az FTC pedig már húsz fölött járt.

A második játékrészben sem sok minden változott, a ferencvárosiak cseresora is tartotta a különbséget a helyenként ötlettelenül játszó Dinamo ellen.

A nyolc közé, azaz a középdöntőbe jutást megcélzó FTC jövő vasárnap a kvartett legerősebb tagját, a norvég Larvikot fogadja Dabason. A skandináv gárda a nyitómeccsén 39-31-re nyert otthon a svéd Sdvehof ellen. Vélhetően utóbbi együttessel versenyez majd Elek Gábor együttese a továbbjutásért.

Női Bajnokok Ligája, C-csoport, 1. forduló:
DINAMO VOLGOGRÁD-FTC RAIL CARGO HUNGARIA 21-37 (9-23), Volgográd, játékvezetők: Florescu, Duta (románok).
VOLGOGRÁD: Tyimosenkova, Fomina (kapusok), Avdekova, Csernova, Dansina 2, Divak, Dmitrijeva 3, Goncsarova13, Grebenkina 4, Jacenko, Khmyrova 6, Makejeva 1, Milova 1, Pidpalova, Sztyepanova, Vedekina 4 (4)
FTC: Abramovics, Pastrovics (kapusok), Cifra 2, Dajka, Deáki, Kocsis, Kovacsicz 4, Lukács, Pena 6 (4), Such, Szamoránsky P. 3, Szarka 2, Szekerczés 1 (1), Szucsánszki 6, Tomori 8, Vérten 4, Zácsik 1
Kiállítások: 10, ill. 8 perc Hétméteresek: 4/4, ill 6/5

Kettős győzelemmel ment tovább az Érd az EHF Kupában

Szabó Edina együttese - ezúttal pályaválasztóként - 31-23-ra nyert vasárnap Budaörsön a fehérorosz Gorodnyicsanka ellen.
A vendégek, akik lemondtak a pályaválasztói jogukról, pénteken 46-25-re kaptak ki. A Siófok-Galérius Fürdő a 32 között csatlakozik a mezőnyhöz.

Női EHF Kupa, a 32 közé jutásért, visszavágó:
ÉTV-Érd - Gorodnyicsanka (fehérorosz) 31-23 (16-11)
Továbbjutott: az Érd, kettős győzelemmel.

Az érdi alakulat a francia Metz együttesével találkozik novemberben.

(Forrás: MTI)