Wigginsnek lovagi címet adományozott II. Erzsébet

Wigginsnek lovagi címet adományozott II. Erzsébet

2012. 12. 30.
Megosztás

A szinte példátlan hazai éremesővel zárult nyári londoni olimpiai és paralimpiai játékok brit érmesei vezetik a királynő által magas elismerésben részesítettek szombat hajnalban közzétett újévi listáját.

Az uralkodói kitüntetéseket évente kétszer ítélik oda, újév alkalmából, valamint II. Erzsébet királynő júniusi „hivatalos” születésnapján. Az idei újévi lista egyedülálló sajátossága, hogy az olimpiai és paralimpiai hősök számára külön kitüntetési listát állítottak össze, ezzel is hangsúlyozva a brit olimpikonok teljesítményének elismerését.

A Team GB, vagyis a brit csapat az olimpiai és a paralimpiai játékok éremtáblázatán egyaránt a harmadik helyen végzett.
Az olimpiai együttes 29 aranyat, 17 ezüstöt és 19 bronzot gyűjtött, a paralimpiai versenyzők 34 aranyat, 43 ezüstöt és ugyancsak 43 bronzot nyertek. A brit versenyzők az olimpián három, a paralimpiai játékokon kilenc új világrekordot állítottak fel.
Brit olimpikonok az 1908-ban rendezett első londoni olimpiai játékok óta – vagyis 104 éve – nem értek el ennél jobb eredményt.
A londoni olimpia csúcspontja hazai szempontból az augusztus 4-i „szuperszombat” volt, amikor a Team GB versenyzői 46 percen belül három aranyat nyertek.

Az idei újévi kitüntetési listán mindegyik brit aranyérmes olimpiai és paralimpiai versenyző szerepel, és velük együtt a Team GB összesen 78 tagja vehet át az uralkodótól magas elismerést.
A várakozásoknak megfelelően a Sir előnév viselésére feljogosító lovagi címben részesült Bradley Wiggins országúti kerékpáros, aki látványos évet tudhat maga mögött: ő lett az első brit, aki megnyerte a Tour de France-t, majd a londoni olimpián is aranyérmes lett az egyéni időfutamban. Sir Bradleyt az idei év brit sportolójává is megválasztották a BBC december közepén megrendezett országos szavazásán.

Mo Farah hosszútávfutó, a londoni olimpia kétszeres bajnoka, aki ötezer és tízezer méteren is aranyat nyert, a Brit Birodalom Rendje parancsnoki fokozatának címét (CBE) veheti át, csakúgy, mint Jessica Ennis hétpróbázó, Katherine Grainger evezős és Victoria Pendleton pályakerékpáros.
A CBE a lovagi rangnál – illetve annak női megfelelőjénél, amely a Dame előnév viselésére jogosít – egy fokozattal alacsonyabb kitüntetés, de nem zárja ki, sőt a hagyományok alapján inkább valószínűbbé teszi a legmagasabb uralkodói elismerés későbbi elnyerését.

Andy Murray, a britek jelenlegi első számú teniszezője, a londoni olimpia és a US Open idei bajnoka a Brit Birodalom Rendjének tiszti fokozatát (OBE) veheti át a királynőtől.

A londoni olimpia kiemelkedő teljesítményt nyújtó hőseinek elismerési listájáról ugyanakkor feltűnő módon hiányzik Danny Boyle filmrendező neve, pedig őt a londoni olimpiai játékok hatalmas világsikert arató megnyitó műsorának megrendezéséért korábban a legesélyesebb jelöltek között tartották számon.
Boyle-t – akinek nevéhez olyan filmsikerek fűződnek, mint az Oscar-díjas Gettómilliomos és a Trainspotting – a brit kormány fel is akarta terjeszteni a lovagi rangra. A rendező azonban nem cáfolt brit sajtóértesülések szerint ezt visszautasította, állítólag azzal az érvvel, hogy akkor ő már nem lenne egyenlő polgártársaival, márpedig az általa rendezett olimpiai megnyitó fő tematikai üzenete is éppen az volt, hogy minden polgár egyenlő.

(Forrás: NSO)