Zsivótzky Gyula Emléknap Sikátoron

Zsivótzky Gyula Emléknap Sikátoron

2013. 10. 21.
Megosztás

Olimpiai bajnok kalapácsvetőnk mexikóvárosi diadalának évfordulóján második alkalommal került sor Sikátoron a Zsivótzky Gyula Emléknap rendezvényeire.

A nevét viselő helyi olimpiai kör tagjai szombaton idézték közösen fel a huszadik század magyar atlétájának pályafutását, amelynek főbb állomásait és eredményeit dr. Printz János, a kör elnöke ismertette rövid előadásában.

Az ünnepi ülés résztvevői összefoglalót hallgattak meg a Magyar Olimpiai Akadémia híreiből, rövid tájékoztatást kaptak az olimpiai körök tevékenységéről.

Ez utóbbi azért is váltott ki különös érdeklődést, mert három hét múlva a kis bakonyaljai település ad otthont a körök vezetői országos tanácskozásának, amelyre, beleértve a helyi önkormányzatot, mindenki izgalommal és szeretettel készül.

A megemlékezések rendhagyó módon a novemberi program keretében folytatódnak, újabb előadással és ünnepi momentumokkal kiteljesítve a szombati eseményeket.

(Forrás: PJK)