Szocsi 2014: „Mindent kiadtam magamból” – Gombos Károly

Szocsi 2014: „Mindent kiadtam magamból” – Gombos Károly

2014. 02. 08.
Megosztás

Ole Einar Björndalen hetedik olimpiai aranyérmét is megszerezte (négy ezüst és egy bronz mellett) a szocsi játékokon szombaton, mi, magyarok azonban inkább Gombos Károlyra figyeltünk, aki első magyarként állt rajthoz Szocsiban, és a 79. helyen végzett a sílövők férfi 10 kilométeres sprintszámában.

Gombos tíz lövése során mindössze egyszer tévesztett célt, ráadásul a második, álló sorozatában, és noha helyezésével nem kvalifikálta magát a hétfői 12,5 km-es üldözéses versenyre, a lelkiismerete nyugodt lehet.

„Úristen, mindent kiadtam magamból, szédülésig mentem – fogalmazott a biatlonos a közmédiának. – Elképesztő ez a pálya, már az első kör után éreztem, ez nagyon kemény lesz. A lövészetemmel elégedett vagyok, Björndalen sem lőtt jobbat."

A 32 éves versenyző úgy véli, a lécválasztása sikerülhetett volna jobban is, egyes részeken olyan érzése volt, mintha orra bukna, ezt pedig elmondása szerint nem a rossz vaxolásnál, hanem a nem megfelelő lécválasztásnál szokták érezni.

Gombos hozzátette, hatalmas rajongója a versenyt megnyert Björndalennek, és azt kívánja a veterán norvég legendának, hogy Szocsiban még tovább növelje aranyérmei számát, és történelmet írjon.

„Björndalenék megint kitaláltak valamit. Negyvenévesen lefutotta a mezőnyt, biztos, hogy más léccel vagy vaxszal ment. Meglesz neki az újabb győzelem is, amivel minden idők legeredményesebb téli olimpikonja lehet" – méltatta a győztest a magyar sportoló.

Gombos számára a mostani versennyel nem ért véget az olimpia, hiszen jövő csütörtökön a 20 km-es egyéni versenyben is rajthoz áll.


Sílövészet, férfi 10 km-es sprint:

  • 1. Ole Einar Björndalen (Norvégia) 24:33.5 perc (0+1 lövőhiba)
  • 2. Dominik Landertinger (Ausztria) 1.3 mp hátrány (0+0)
  • 3. Jaroslav Soukup (Csehország) 5.7 mp h. (0+0)

...79. Gombos Károly 3:30.8 (0+1)

A versenyszámról további információk ITT!


(Fotó: MTI)