Szalayék javítottak a Dakaron

Szalayék javítottak a Dakaron

2013. 01. 07.
Megosztás

Szalay Balázs és Bunkoczi László kilenc helyet javított vasárnap és a 30. helyen vitte célba az Opel Mokkát a szakaszon, amelyet a rendezők csak úgy jellemeztek a rajt előtt: homok, homok, homok.

Nem is kellett meglepődniük a versenyzőknek, mert természetesen körös körül nem láttak mást, csak homokot – 242 kilométeren keresztül.

Valami ilyesmire gondoltak a rendezők, amikor azt mondták: rögtön az elején bedobják a mély vízbe a versenyzőket. Szalay Balázs úgy jött ki a szakaszról, hogy azt mondta, ha az újoncok ezt a szakaszt teljesítik, akkor jó eséllyel végigmennek a versenyen. És ő már látott egy, s mást, hiszen ez a 12. Dakarja, úgyhogy hihetünk neki.

„Beküldtek minket a nagy homokozóba, sehol sem volt más, csak homok, homok és homok, amerre a szem ellát. A hatvanadik kilométernél meg egy jó magas dűne, amire sehogyan sem tudtunk felmenni. Próbáltam egyszer, kétszer, háromszor... aztán negyedszerre elakadtunk, úgyhogy elő kellett venni a homokfutókat és a lapátokat. Elvesztettünk több mint tíz percet, így nem gondoltam, hogy ennyit tudunk javítani” – mondta az Opel Dakar Team pilótája.

Nos, az ok, hogy a riválisoknak (még a top pilóták közül is jó néhánynak) a navigációval akadt gondja. A 75. kilométernél volt ugyanis egy igazán trükkös GPS-pont, amelyet meg kellett találni. Az itiner jelezte, hogy balról kell kerülni, de sokan választották a jobb szélső utat, ami ugyanoda vitt, csak éppen a GPS egy kisebb homokdomb miatt nem érzékelte, hogy érintették a pontot.

Mindenki kavargott össze-vissza, aztán végül csak megtalálták a helyes irányt.
„Nekünk az égvilágon semmi gondunk sem volt a pályának azon a részén, és én az ásást is annak tulajdonítom, hogy fél éve nem ültünk versenyautóban sivatagban. Balázs egész nap tökéletesen betartotta a taktikai utasításaimat – tőle szokatlan módon egyébként – és az ésszel autózás meghozta az eredményét” – mondta Bunkoczi, majd Szalay tovább mesélte a kalandokat a szakasz trükkösségéről.

„A rajt után nem sokkal láttunk egy ripityára tört versenygépet, majd bent a közepe táján egy autót, ami nagy füsttel égett, mi is előztünk, minket is előztek – Robby Gordon például úgy száguldott át a buckákon, mintha nem is érintené a kereke a földet –, szóval voltak kalandjaink. De mi Mokkánk szerencsére remekül bírta a sivatagot, egyáltalán nem melegedett” – nyilatkozta Szalay, majd gyorsan le is kopogta a dolgot az asztal lapján felfelé háromszor, mert még jól emlékezett a tavalyi problémákra, amelyeket a túlmelegedés okozott.

Eredmények (a viadal honlapja alapján):

2. szakasz, Pisco–Pisco (össztáv: 327 km, ebből szelektív szakasz: 242 km)

Autósok: 1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret (francia, Mini All4) 2:35:38, 2. De Villiers, Von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota Hilux) 2:35 perc hátrány, 3. Chabot, Pillot (francia, SMG Buggy) 3:52 p h., …30. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel Mokka) 46:07 p h.

Motorosok: 1. Joan Barreda Bort (spanyol, Husqvarna) 2:42:31, 2. Pedrero (spanyol, KTM) 3:16 p h., 3. Fish (osztrák, Husqvarna) 5:53 p h.

Kamionosok: 1. Gerard de Rooy, Tom Colsoul, Darek Rodewald (holland, Iveco) 3:00:59, 2. Loprais, Bruynkens, Pustejovsky (cseh, Tatra) 1:01 p h., 3. Biasion, Huisman, Albiero (olasz, Iveco) 7:52 p h.

Az állás.

Autósok: 1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret 3:00:20, 2. De Villiers Von Zitzewitz 2:38 p h., 3. Chabot, Pillot 2:46 p h., ...30. Szalay, Bunkoczi 49:28 p h.

Motorosok: 1. Joan Barreda Bort 3:24.11, 2. Faria (portugál, KTM) 5:36 p h., 3. Pedrero 6:36 p h.

Kamionosok: 1. Gerard de Rooy 3:27:17, 2. Loprais 2:16 p h., 3. Biasion 11:55 p h.

Hétfőn a Pisco és Nazca közötti 343 kilométert kell teljesítenie a mezőnynek, ebből 243 km lesz a mért szakasz.

(Forrás: dakar.hu)